Csodás teszt
elképesztően jó cikkeket írunk majd ide
A finn folk metal zenét erős bulihangulattal ötvöző Korpiklaani - akiket joggal nevezhetünk a Finntroll unokatesójának, nemrég fergeteges bulit adott Magyarországon, és bizony lehet újra készülni a táncra, hiszen hamarosan ismét hazánkba látogatnak. Közben megjelent új lemezük, a Tales Along The Road című album. Ennek kapcsán az énekes/gitáros Jonne válas...
Abban biztos voltam, hogy ezzel a zenekarnévvel és ilyen zenével nem szokványos interjúban lesz részem a Korog teljes tagságával. Igazam lett. A helyszín egy budai, hihetetlenül lepukkant, bontás alatt álló gyárban lévő próbaterem.
Sok zenészinterjún estem már túl, semmi sem lep meg igazán, a Kornnál azonban ízelítőt kaphattam abból, milyen is egy úgynevezett igazi sztárbandával összeakadni. Eredetileg Jonathan Davis lett volna a beszélgetőpartnerem, méghozzá normális időkeretben, a soproni Volt Fesztiválon adott koncertjük után, az énekes azonban ki tudja, miért, minden interjút le...
Hazánkban talán még nem annyira terjedt el az, az elnevezés, hogy cover-band, pedig számos országban már nagy hagyománya van eme sajátos rajongói projecteknek. Ennek ellenére mi sem maradtunk profi bandák nélkül, két klasszikus formáció klónja éledt fel Magyarországon.
A KISS Forever Band kis hazánk egyik legnépszerűbb és legrégibb tribute bandájának számít, a zenekar mostani felállásában - a maga majd' 7 éves múltjával - és tavaly októberben szerepelt egy interjú erejéig a Shock magazin hasábjain.
15 éves születésnapját ünnepli idén Magyarország legismertebb tribute zenekara, a KISS Forever Band. A jeles jubileum alkalmából ültünk le beszélgetni hazánk minden bizonnyal leghatalmasabb Stanley & Simmons Co.-fanatikusával, Váry Marcival, azaz Paul Stanley megtestesítőjével.
Ismét sikeres évet zárhatott a Kispál és a Borz. Miközben lépten-nyomon az élő zene nyomorúságos helyzetével szembesülünk, az együttes azon kevesek egyike, akiket nem csapott meg ez a leépüléshez vezető, bénító állapot. Sőt!
Kip Winger ma már nem visel feltúrt frizurát, de a borosta és a megszaggatott nyakú póló azért megmaradt, és a megélt magánéleti szörnyűség ellenére sem vált megkeseredett, sótlan figurává. Csendes, halk szavú, ám roppant barátságos és kedélyes arc, sajátosan fanyar humorral, akinek közvetlenségét mi sem példázza jobban, minthogy készséggel mutatja meg má...
Ki hitte volna, hogy egyszer hozzánk is ellátogat a texasi King's X, és egy fantasztikus hangulatú koncerttel ajándékoznak meg minket? A csoda márciusban történt, és azóta is nagy szeretettel gondolok arra az estére. A fellépés előtt a zenekar gitárosa, Ty Tabor állt kérdéseink elébe.
Több helyről hallottam, hogy Doug Pinnick (jelen csapatban énekes/bőgős, amúgy mindenféle hangszeren játszó ember) nem könnyű interjúalany. Töprengtem is egy darabig, hogy bevállaljam-e a beszélgetést, aztán úgy döntöttem teszek egy próbát. Douggal szerencsém volt, a telefonvonallal nem, de erről később.
Nemrég jelent meg a Black Like Sunday címet viselő új King’s X korong, melyről a következő interjú során kiderült, hogy nem is olyan új ám, mint amilyennek első blikkre gondolná az emberfia. Jerry Gaskill dobos hívott fel, hogy elmeséljen ezt-azt:
Nemcsak egy-egy különösen jól sikerült filmnek vagy regénynek lehet folytatása, de lám, King Diamond, a rejtelmes és hátborzongató sztorik nagymestere is visszanyúlt egy 1987-ben megkezdett és (szándékosan) befejezetlenül hagyott rémtörténethez.
Khrysos Anthemon. Irtó jól cseng ez a név. S hogy kiket takar? Nos, ez egy 1996 szeptemberében alakult olasz hatosfogat, akik a szimfonikus black/death metalt művelik. 1997-ben jött ki Remembrance c. debütáló demójuk, a legutóbbi pedig 1998 májusában jelent meg Kalaallit Nunaat címmel.
Keith Caputo a Szigeten is fellépett a Life Of Agony élén, szeptember 15-én azonban visszatér Budapestre, hogy az A38 Hajó tetőteraszán szólózenekarával is bemutatkozzon. Az énekessel a szigetes buli előtt pár nappal, telefonon beszélgettünk.
Ultrasúlyos metal zene. Körülbelül ezzel a jelzővel lehetne illetni ezt az underground berkekben már igencsak jól ismert kanadai zenekart. A zenekar nem rég fejezte be 16 állomásos európai turnéját, ami Magyarországon is tarolt.
Bár a Kamelot 5 éve létezik, nevük csak a február közepén megjelent "The Fourth Legacy" lemezükkel tudatosult bennem. Az amerikai fogat nem sokat vacillált, importált egy kiváló hangmérnököt Európából (Sascha Paeth) személyében, és megalkotta eddigi legkiemelkedőbb anyagát.
Ősszel került a boltokba a hetedik Kalapács album, az Apokalipszis, de az egyik leglegendásabb magyar rockfrontember hívei emellett igazi kuriózumokat is a kezükbe vehetnek ezekben a napokban: nemcsak a Pokolgép CD-n soha ki nem adott 1990-es koncertlemeze jelent meg újonnan, de az Omen 1994-es Jelek anyaga és 1995-ös élő albuma is.
Hosszú szünet után került a boltokba tavasszal a budapesti Junkies új nagylemeze, a Degeneráció. Ennek alkalmából a punk’n’roll csapat gitárosával, Barbaró Attilával ültünk le beszélgetni, hogy megtudjuk, mi újság a zenekar házatáján.
A Summer Rocks első napja. Aznapra sajtóbelépő nincs, interjúlehetőség a szervezőktől szintén nincs. Aztán mégis ránk mosolygott a szerencse a kiadó képében, akik felhívtak és elhívtak. A szálloda halljában láttunk valakit, aki teljesen hasonlított Rob Halfordra, de pici volt, trottyos térdgatyát és szemüveget viselt, tehát pontosan olyannak tűnt, mint eg...
Jorn Landével első budapesti szólókoncertjének délutánján, az A38-as hajó éttermében sikerült leülni egy beszélgetés erejéig. A Frenreisz-napszemüvegét itt is magán tartó norvég énekes abba a kategóriába tartozik, akiket méltán nevezhetünk ideális interjúalanynak: valósággal dőlt belőle a szó, jóformán kérdezni sem kellett tőle, csak néha visszaterelni va...
Jon Oliva egy igazi underground legenda, aki még annak ellenére is teljes szívvel-lélekkel zenél az európai klubokban összeverődött néhány száz érdeklődőnek szólócsapata élén, hogy a tengerentúlon a Trans-Siberian Orchestrával a legsúlyosabb dollármilliókat kereste az elmúlt tizenegynéhány évben.
Az arizonai Job For A Cowboy pofátlanul fiatal ötösének máris sikerült mindazt elérnie, amire talán a legtöbb együttes vágyik: legelső EP-jüket az internet segítségével világszerte megismerték és rengeteg rajongót is szereztek vele, idén megjelent debütáló lemezüket pedig a neves Metal Blade jelentette meg.
Noha nem tartozik a lemezmilliókat értékesítő szupersztárok közé, Jeff Scott Soto a melodikus színtéren igazi legendának számít, éppen ezért rendkívül nagy élmény volt leülni vele beszélgetni pályafutása első budapesti koncertje előtt.
Aligha férhet hozzá kétség, hogy Jeff Loomis napjaink egyik legfontosabb és legjobb metal gitárosa. Jeff ezúttal nem a Nevermore-ral érkezett Magyarországra, hanem egy speciális gitárklinika-körút keretében lépett fel Budapesten és Debrecenben, mi pedig a fővárosban ültünk le vele beszélgetni egy hangszerboltban, ahová éppen dedikálásra érkezett. Természe...
A nagy nap elérkezett. Végre. Hosszas küzdelmek árán, de sikerült az interjút is összehozni (köszi Timi!). A koncert délutánján remegő térdű kollégák gyülekeztek az egyik pesti hotel előterében. A szokásos csúszás után mindenkinek kiosztották a helyet, ahol meginterjúvolhatja a zenekar tagjait, nekünk K.K. Downing "jutott", és a lépcső alatti sarok.
Hazánk egyik legalulértékeltebb (még legalábbis) zenekara az Isten Háta Mögött. Egy fanatikus csoporton kívül óvatosan merészkednek az emberek a közelükbe, talán ez az interjú segít egy picit jobban megismerni őket.
Noha saját bevallásuk szerint sem feltétlenül működnek profi zenekarként, a suttogó propagandának és teljesen egyedi zenei- és szövegviláguknak köszönhetően ma már keveseknek kell bemutatni az Isten Háta Mögött zenekart, akik harmadik, A kényelmetlen lemez című albumukkal ismét jó időre elegendő vitaalapot szolgáltattak az agyas zenék híveinek.
Még nincs regisztrációd?
Regisztrálj most!