Interjú

Nehéz feladat itthon a heavy metal zenekarok számára, hogy kitűnjenek valamiképp a tömegből. A kaposvári Morpheus jó úton kezdett tapogatózni, várhatóan egyre többen megszeretik majd zenéjüket.

A németországi Symphorce előtt fényes jövő vár, ha így folytatják. A zenéjükre ugyanis nincs panasz, sőt. Az utóbbi idők egyik - ha nem “a” - legjobb power metal korongja, ráadásul tökéletesen amerikai ízű power metal. A zenekar jókedvű basszusgitárosa, Dennis Wohlbold válaszolt néhány e-mailes kérdésre.

Nem kevés kilométert tett meg a Criminal azért, hogy még közelebb legyenek az európai metal-vérkeringéshez. Chiléből Angliába költöztek, teljesen feladva ezzel régi életüket. Hogy mi történt azóta és mostanában velük, arra a csapat frontembere, Anton Reisenegger válaszolt.

Négy év telt el viszonylagos csendben, de most megnyugodhat minden Spastic Ink rajongó, de maga Ron Jarzombek gitáros-főnök is, ugyanis hamarosan megjelenik az Ink Compatible című negyedik lemez.

Februárban fog megjelenni az Exodus új anyaga, a Tempo of the Damned. Ennek kapcsán hívott fel a legendás H-Team egyik tagja Gary Holt. A technika ördöge ugyan kicsit kifogott rajtam, de nagyon jó fej volt az öreg, és így minden probléma ellenére egy kellemes beszélgetés kerekedett ki végül.

Szinte fel sem ocsúdtunk a Newborn feloszlása után, és máris a kezünkben lehet Jakab Zoli új zenekarának, a Bridge To Solace-nek a bemutatkozó cd-je. Igaz a csapat már korábban létezett, de jómagam (is) csak mostanában ismerkedtem meg vele. Hogy pontosan hogy is került a zenekar élére Zoli, megtudhatjátok a következő interjúból.

El sem hiszem. Mármint, hogy tényleg Peter Tägtgren volt a telefonvonal másik végén. Na nem azért, mintha imádatom tárgya lenne a fiatalember, csak mert előfordult régebben, hogy vele lett lefixálva az interjú, aztán mégiscsak egy másik zenekartag hívott, így a gondosan lejegyzett kérdéseim romba dőltek, improvizálhattam kedvemre.

Aki olvassa a Shock!-ot, annak nem ismeretlen a Gire neve, mint ahogy az sem, hogy kedveljük jó néhányan a zenekart szerketőségileg. Novemberben Pesten egy fergeteges hangulatú koncertet adtak, nem volt kérdés, hogy megnézzük őket.

Az eddigi Varso interjúk nagy része a komolytalankodásról szólt, gondoltam próbálok egy nagyrészt hülye kérdésekből álló interjút készíteni a csapattal. Nos, jól megkaptam. Pál Viktor, az énekesember válaszolt, olvassátok szeretettel.

Az E-Klubos koncert előtt ültünk le Warrellel, hogy feltegyünk neki pár szokványosabb, és még több megfejtős kérdést. Hősünk iszonyatosan köhögve, lázasan és betegen, de töretlen lelkesedéssel válaszolgatott mindenre, egy idő után sokkal inkább baráti beszélgetés, mint interjú feelingje lett a dolognak.

Második nekifutásra sikerült megcsinálni ezt az interjút, ugyanis az első időpontban néma maradt a telefon. Később kulturált bocsánatkérés érkezett, és egy új időpont. Ezzel indítottam, mikor ezúttal tényleg megszólalt az idegesítően randa telefoncsörgés, Nick D’Virgilio, a csapat dobosa (illetve most már énekese is) volt a vonal másik végén.

Nagyon jót beszélgettünk. Ez volt az alapgondolat a fejemben az interjú után, ami felüdülés volt a szabvány "elégedett vagy a lemezzel és mikor jöttök turnézni" típusú mókuskerekek sorában. Amint látjátok, néha sokkal több van egy lemezben mint a buli és a rakenról, és sokkal mélyebb érzések motiválnak egy rockzenészt mint a zúzás és az olcsó élvezet.

Újra Magyarországon, ezúttal Budapesten köszönthettük a mai hardcore mezőny egyik legmarkánsabb bandáját, az amerikai (delaware-i) Boysetsfire ötöst. Az idén megjelent Tomorrow Come Today album alighanem komoly áttörést hoz a banda számára, hiszen nem kisebb cég, mint a Sony Music terjeszti világszerte. A srácok zenéje mára érettebb, kidolgozottabb és dal...

Nemrég jelent meg a Black Like Sunday címet viselő új King’s X korong, melyről a következő interjú során kiderült, hogy nem is olyan új ám, mint amilyennek első blikkre gondolná az emberfia. Jerry Gaskill dobos hívott fel, hogy elmeséljen ezt-azt:

Idén az általam legjobban várt lemez a Nevermore Enemies Of Reality című új anyaga volt. A megjelenést megelőző promóciós interjúáradat egyik célpontjának a Shock!-ot szemelték ki, mi pedig nem tiltakoztunk. Sőt. Kérdeztünk. Néha szokványosakat, néha nem túl szokványosakat. A "szenvedő" alany a csapat gitárosa/zenei agytrösztje, az igen jókedvű Jeff Loomi...

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl... ja, nem. Az egy másik mese. Ez a mese arról szól, hogy évek óta létezik Gödöllőn egy olyan zenekar, amelyik szépen csendben elkészített egy világszínvonalú lemezt és ahelyett, hogy megrengetnék a világot, szinte a túlélésért küzdenek. Sarkítva.

A fesztivál második napján, a Nightwish fellépése helyett sokkal jobb elfoglaltságot találtunk magunknak, ugyanis a backstage-ben várakoztunk. Jó, jó, nem ez volt a jó benne, hanem az, amikor felbukkant Charlie Benante, az aznapra rendelt interjúalanyunk, aki mellesleg a Mr. Villámláb cím büszke tulajdonosa.

Mick Harris túlzások nélkül egy élő legenda. Megszámlálhatatlan mennyiségű zenekaraival / projectjeivel egytől-egyig valami olyat tett le az asztalra, amik nélkül szegényebb lenne a világ. Önálló műfajt teremtett a rockzenén belül a Napalm Death-ben, (grindcore), de lelkesedése és folyamatos újíthatnékja hál’ istennek azóta sem hagyott alább.

Egy áprilisi hétvégén Devin Townsend, a kanadai énekes-gitáros őrült-zseni hívását vártam, és közben azon bosszankodtam, hogy bár ronggyá hallgattam az új Strapping Young Lad lemezt, Devy mester szólóanyaga, az Accelerated Evolution az interjú időpontjáig nem pottyant be a szerkesztőségbe (azóta persze itt figyel).

Úgy tűnik, végre sínre került a német Chinchilla zenekar karrierje. A Metal Blade hathatós támogatásával éves rendszerességgel rukkolnak elő új lemezzel, és turnéfronton is jelentős előrelépés várható már a közeljövőben. Könnyen lehet, hogy a Shock!-nál is visszatérő vendégek lesznek, hiszen második alkalommal adtak most interjút nekünk.

Yngwie Malmsteen, a svéd születésű, de jó ideje az Egyesült Államokban élő gitárvarázsló kinézetre 100%-ig a régi vágású, nyolcvanas évekbeli rocksztár prototípusa. Viselkedése is ennek megfelelő egyébként.

A Stagediving Tour Debreceni koncertje után Zotyát és Jocit az Ektomorfból Sági Balázs kapta diktafonvégre egy kis beszélgetésre. A téma elsősorban a vége felé közeledő turné és zenekar tervei voltak.

Na, vajon melyik lehet az a metal csapat, amelyik képes olyan címet adni az új anyagának, hogy “Rabbit Don’t Come Easy”, azaz “A nyúl nem jön könnyen”?! Naná, hogy a Helloween!

Metallica, Megadeth, Slayer, Anthrax... Mindannyian tudjuk, ki hová jutott a nagy speed/thrash kvartettként emlegetett négy amerikai banda közül. Kétségtelen, hogy pusztán zenei kvalitásai alapján jóval előbbre is tarthatna a New York-i Anthrax (a név, tényleg csak a gyengébbek kedvéért, lépfenét jelent...), pályájukat azonban hihetetlen balszerencse-soro...

Egy kötetlen, nagyrészt igen személyes beszélgetés részletei.