Csodás teszt
elképesztően jó cikkeket írunk majd ide
You And Your Revolution címmel jelent meg decemberben a Superbutt negyedik nagylemeze. A hazai modern rock/metal színtér egyik vezető zenekarából Vörös András énekessel és Szűcs Péter dobossal tárgyaltuk meg a legfontosabb aktuális tudnivalókat.
Habár a Sex Action decemberben ismét feloszlott, Ganxsta Zolee azért 2009-ben sem fog unatkozni: nemcsak a hazai szupergroupnak számító Jack Jackben dolgozik manapság, de ismét felpörgeti a Kartel motorját, sőt, punkbandája, a KGB is újból a tettek mezejére lép, február 21-én pedig az F.O. Systemmel lép fel a Petőfi Csarnokban.
A népzenét és rockzenét izgalmas formában összeolvasztó Yava debütáló lemeze, a találó címet viselő Folcore november végén jelent meg, és remélhetőleg értő fülekre fog találni itthon is. A csapat örökké vibráló énekesnője, Dus Polett válaszolt kérdéseinkre.
Mátyás Attila két egymástól gyökeresen eltérő zenekar gitárosaként és zenei agyaként vált a magyar rockszíntér meghatározó figurájává. A két csapat közül február 21-én az F.O. System Utolsó Üvöltés címmel ad koncertet a Petőfi Csarnokban, de az ezzel kapcsolatos aktualitások mellett természetesen arról is szót ejtettünk Matyival, hogy mi is történt a Sex...
„Nemrég jöttünk vissza Japánból, még mindig nem álltam át az európai időre", fogad az A38 backstage-ében Nicke Borg, a Backyard Babies énekes/gitárosa, aki ennek megfelelően már a sokadik kávét dönti magába a svéd rock'n'rollerek harmadik magyarországi koncertjének napján.
Biztosan hülyének néztem volna azt, aki bő három éve, a Biohazard feloszlásakor azt mondja nekem, hogy a csapat 2008 novemberében nemcsak ismét itt lesz Magyarországon, de egyenesen azzal a Bobby Hambellel fogok interjúzni az E-Klubból Diesellé átkeresztelődött helyen, akinek kipenderítése már 1995-ben is majdnem a New York-i keménykötésűek vesztéhez veze...
Kip Winger ma már nem visel feltúrt frizurát, de a borosta és a megszaggatott nyakú póló azért megmaradt, és a megélt magánéleti szörnyűség ellenére sem vált megkeseredett, sótlan figurává. Csendes, halk szavú, ám roppant barátságos és kedélyes arc, sajátosan fanyar humorral, akinek közvetlenségét mi sem példázza jobban, minthogy készséggel mutatja meg má...
Noha saját bevallásuk szerint sem feltétlenül működnek profi zenekarként, a suttogó propagandának és teljesen egyedi zenei- és szövegviláguknak köszönhetően ma már keveseknek kell bemutatni az Isten Háta Mögött zenekart, akik harmadik, A kényelmetlen lemez című albumukkal ismét jó időre elegendő vitaalapot szolgáltattak az agyas zenék híveinek.
Október 18-án a Petőfi Csarnokban ünnepli 30. születésnapját a magyar rock egyik legendás intézménye, a Beatrice, akik - mint az az alábbi beszélgetésből is kiderül - korántsem működtek olyan tudatosan a hőskorszakban, mint azt a pártállami vezetés feltételezte. Lehallgatások, gumibot, számkivetettség, jégtánc, bulvár és politika Nagy Feróval.
Tymon Kruidenier a Cynic újdonsült gitárosa, lévén ő is óriási rajongója a zenekarnak, a kezdetek óta tagja a Cynic Message Boardnak, ahol a rajongók egymás közt üzengetnek. Ezen a csatornán keresztül készült vele az alábbi interjút.
Marten Hagström igazi lelőhetetlen dumagép, és még annak fényében is vidáman dől belőle a szó, hogy nem sokkal korábban hosszasan várta hiába az interjúzó újságírókat a Sziget egyik félreeső zugában.
Michael Poulsen, a dán Volbeat agya a színpadon kívül is igazi rock’n’roll fazon, és nemcsak azért, mert legalább három óriási Elvis tetkó mellett különböző Johnny Cash, Social Distortion és egyéb varratok díszítik teljesen színes bőrét, az öltözőkonténer asztalán pedig ott figyel a Jack Daniel’s-es palack. Az utóbbi évek egyik leghúzósabb új bandájának f...
Noha manapság erősebbek, mint valaha, az Exodus garantáltan megosztja majd rajongótáborát az október 28-án megjelenő Let There Be Blood lemezzel, ez ugyanis nem egy új dalokat rejtő kiadvány, hanem az überklasszikus 1985-ös debüt, a Bonded By Blood újrafelvett változata.
Bár a főnök Al Jourgensen nem adott interjút a budapesti Ministry koncert előtt, csalódottságot mégsem éreztem, hiszen így Tommy Victorral, Danzig és a Ministry gitárosával, valamint a Prong orrhangú dalnokával cseveghettünk.
Habár új lemezzel csak 2009-ben jelentkeznek majd, a fesztiválszezon kezdetével menetrendszerűen az érdeklődés fókuszába kerül Magyarország hosszú évek óta legnépszerűbb rockbandája, a debreceni Tankcsapda. Lukács Lacival a zenekar szokásos júniusi PeCsa koncertjének délutánján ültünk le beszélgetni.
Családias hangulatú, ám óriási koncertet adott május végén Budapesten a brit thrash mezőny egyik legpatinásabb bandája, az Onslaught. A visszatért frontemberrel, a derűs, barátságos Sy Keelerrel beszélgettünk a buli után az öltözőben.
Két évvel ezelőtt a Royal Hunt sajnos lemondani kényszerült a már jó előre beharangozott, első magyarországi fellépését, így mikor kiderült, hogy az André Andersen vezette brigád idén pótol, kapva kaptam az alkalmon, hogy elbeszélgessek kicsit a főnökkel.
Nem vagyok egy kifejezett Blind Guardian fanatikus, de kimondottan örülök neki, hogy azon kevesek közé tartozom, akik láthatták a német négyest karácsonyfaégőkkel feldíszített búvároknak öltözve egy hodályméretű óbudai gyárépület legmélyén. Hansi Kürsch és társai a legnagyobb titoktartás közepette érkeztek Budapestre április végén, hogy itt rögzítsék a Sa...
Habár az első zenekarok között voltak, akik képesek voltak itthon angol nyelven is stabil közönségbázist kialakítani, új lemezén magyarra váltott a hazai extrém metal színtér egyik vezérhajója, a Blind Myself. A magyar MTV Headbanger's Balljából is jól ismert Tóth Gergő énekessel ültünk le beszélgetni a Budapest, 7 fok, eső album dalairól.
Mark Osegueda élőben is olyan, mint a színpadon: legjobb esetben is legfeljebb 160 centis magassága ellenére igazi energiabomba, akiből csak úgy dől a szó, ráadásul nemcsak szeret, de tud is beszélni. A Death Angel legendás énekesével a banda második budapesti koncertje előtt beszélgettünk az A38 Hajó backstage részében.
Noha a House Of Lords a dallamos hard rock műfaj fénykorában sem tartozott a legsikeresebb zenekarok közé, a stílus hívei abban azért általában egyetértenek, hogy első három lemezük simán ott van a valaha született legjobb melodikus művek között. A korai felállást ma már egyedül James Christian énekes képviseli, a két évvel ezelőtti World Upside Down és a...
Szürreális élmény, amikor az ember a Down turnébuszában ül, szemben két olyan arccal, akiket tizenéves kora óta napi rendszerességgel hallgat különféle zenekarokban, mindezt ráadásul Prága macskaköves központjában. A két interjúalany ugyanakkor gyorsan természetessé varázsolja a hangulatot, ezek a figurák ugyanis egészen biztosan nem változtak semmit azok...
A remekül sikerült avalonos koncert után kb. harminc perccel sétáltunk be a backstage-be, hogy a hihetetlenül szimpatikus Pagan’s Mind gárdájával váltsunk néhány szót. Pár perces ökörködés után végül a frontember, Nils K. Rue válaszolt a kérdésekre, és meg kell mondjam, a norvégok elnyerték a legszimpatikusabb zenekar címét, akikkel valaha is alkalmam nyí...
Mivel a Nevermore körül egy ideje a gitárosváltásokon kívül viszonylag nagy a csend, így időközben két tag is szólóprojektbe kezdett. Warrel Dane volt a gyorsabb, elsőként az ő lemeze készült el, Praises To The War Machine címmel.
Noha nem tartozik a lemezmilliókat értékesítő szupersztárok közé, Jeff Scott Soto a melodikus színtéren igazi legendának számít, éppen ezért rendkívül nagy élmény volt leülni vele beszélgetni pályafutása első budapesti koncertje előtt.
Előzőleg több helyen is azt olvastam, hogy Richie Kotzen nem tartozik a könnyű interjúalanyok közé, nem szeret beszélni, tőmondatokban válaszolgat, miegymás, de a budapesti koncert előtt kiderült, hogy ez is csak egy a sok szóbeszéd közül. Kotzen tényleg nem egy szószátyár figura, de mindenre készségesen válaszolt, a kényesebb pontokon pedig igazi úriembe...
A The Gathering album után egy ideig kétséges volt a Testament jövője Chuck Billy betegsége miatt, ám pár évvel később újra erőre kapott a csapat, csupán a rajongókat éheztették irgalmatlanul hosszú ideig az új lemez megjelenéséig. Nem csoda, hogy mindenki felfokozott izgalommal várta a The Formation Of Damnationt, melyen 11 tételben csapják arcul a thras...
Még nincs regisztrációd?
Regisztrálj most!