Interjú

The Party Ain't Over 'Til We Say So címmel a napokban jelentette meg új válogatáslemezét Svédország – és egész Európa – egyik legjobb rock'n'roll bandája, a göteborgi Hardcore Superstar. Az igen alapos, összesen húsz dalt rejtő gyűjtemény a zenekar teljes eddigi karrierjét felöleli, így a kiadvány kapcsán mi is áttekintettük Martin Sandvik basszusgitárossal a csapat immáron másfél évtizednyi hosszúságúra rúgó pályáját, és még arról is kifaggattuk, mi a véleménye a zenés tehetségkutatókról.

Önmagában nem feltétlenül bírna hírértékkel egy új angol death metal formáció debütáló nagylemezének megjelenése, a Vallenfyre esete azonban kivételt képez, ebben a csapatban ugyanis a Paradise Lost főnöke, Gregor MacKintosh gitáros egyesítette erőit a banda jelenlegi dobosával, Adrian Erlandssonnal (korábban At The Gates, The Haunted, Cradle Of Filth satöbbi) és a My Dying Bride gitáros Hamish Glenncross-szal, illetve két régi cimborával. Az így elkészült A Fragile King album Greg 2009-ben elhunyt édesapjának állít emléket, és csakis ajánlani tudjuk az európai death metal vonal híveinek. A lemez kapcsán Gregorral beszélgettünk.

Nincs annál csodálatosabb a világban, mint a folyamatos változás, ami a Superbuttra pályafutása minden szakaszában igaz volt. A kezdeti kicsit lökött, funkos, System Of A Down-os, rapes beütésű zene mára a tagokkal együtt átváltozott szigorú, minden ízében metalos, de okosságokat sem nélkülöző muzsikává. Az aznap épp a negyvenedik születésnapját ünneplő Vörös Andrással (ének) és a szóvicceket sosem nélkülöző Kovács Attilával (gitár) a Music For Animals lemezbemutató koncert előtt ültünk le a Dürer kert backstage-ében.

Ma már nem számít elszigetelt esetnek, hogy magyar előadó külföldi kiadóhoz szerződjön, arra azonban mégis sokan felkapták a fejüket, amikor a közelmúltban egy fiatal magyar gitáros, Jónás Tamás megállapodott a Steve Vai érdekeltségébe tartozó Digital Nations labellel. A saját bevallása szerint Petrucci, Satriani, Vai ihlette instrumentális gitárzenében utazó muzsikus második teljes nagylemeze, a Timeless Hour máris hozzáférhető a világ minden táján, ennél jobb apropóra pedig nem is volt szükség ahhoz, hogy beszélgessünk egy kicsit Tamással.

Ha elhangzik a Kényes Foltok zenekarnév, a többség vélhetően nem tudja, mire asszociáljon, ám amint felsoroljuk a Nagy Dávid (ex-Pokolgép), Csányi Szabolcs (Black-Out), Bánfalvi Sándor (Ákos, Magma Rise, ex-Neck Sprain) hármas nevét, mindenki elkezd kategorizálni – de egészen biztos, hogy rosszul. A Roboz Réka énekesnővel és Kálló Péter basszusgitárossal felálló ötös valami egészen másban utazik, mint ami Magyarországon szokásos – erről kérdeztük őket egy budapesti romkocsmában.

Richard Christy dobosi tehetségéről már az általa feljátszott sikerlemezek (Death – The Sound Of Perseverance, Control Denied – The Fragile Art Of Existence, Iced Earth – Horror Show) alapján is bárki meggyőződhetett, az azonban csak a Charred Walls Of The Damned kiváló tavalyi bemutatkozása után derült ki, hogy a manapság főállásban Howard Stern stábjában melózó muzsikus dalszerzőnek is elsőrangú. A Richard mellett Tim „Ripper” Owens énekest, Jason Suecof gitárost és Steve DiGiorgio basszusgitár-művészt tömörítő fogat második lemeze októberben jelent meg Cold Winds On Timeless Days címmel, és kötelező hallgatnivaló mindazoknak, akik tényleg naprakész, súlyos és főleg unalomig cincált kliséktől mentes heavy metalra áhítoznak. Tavalyi interjúnk után Christy mester idén is készségesen válaszolt a Shock! kérdéseire.

Igen hosszú lemez nélküli periódus után tért vissza a színre októberben a soproni Moby Dick, ahol az utóbbi évek inkább a tagok egyéb projektjeiről szóltak, mintsem minden idők egyik legfontosabb magyar metal csapatáról. A zenekar új lemeze, A holnapok ravatalán azonban aligha okoz majd csalódást a tábornak, hiszen a tőlük megszokott súlyos, agresszív thrasht rejti, és különös jelentőséget ad neki, hogy a banda idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. A zenekar lemezbemutató és egyben jubileumi koncertje december 10-én lesz a Club 202-ben, és amíg mindenki ismerkedik az új dalokkal, feltettünk néhány kérdést Schmiedl Tamás énekes/gitárosnak, azaz Smicinek a múlttal, a jelennel és a jövővel kapcsolatban.

A francia E-Force neve talán nem cseng annyira jól, mint a kanadai Voivodé, de egy közös pont ott feszül a két zenekar között, és ez nem más, mint a basszusgitáros, Eric Forrest. Idén jártak nálunk a Metalfesten, ahol Eric-kel beszélgettünk mindkét zenekarról.

A Wisdom meglehetősen kanyargós életútján végigtekintve nem volt mindig egyértelmű a válasz, hogy 2011-ben ennyire erőteljes formát fognak mutatni. Az új énekessel kiadott Judas című új lemezükkel valóban megmászták azt a bizonyos következő lépcsőfokot, és folyamatosan dolgoznak is az álmaik megvalósításán. Az elmúlt időszakról és a jövőbeni tervekről Molnár Máté basszusgitáros számolt be nekünk.

Az új generáció egyik nagy ígérete a Leander nevű formáció, amely szinte hónapok alatt robbant be a köztudatba és vonzott maga köré jelentős számú rajongótábort. Zenéjüket valóban könnyű befogadni, hiszen a szinte ragacsosan fogós refréneket ötvözik a súlyos riffekkel és a közérthető dalszövegekkel. Idén már nagykiadós lemezszerződéssel a zsebükben járják az országot, a koncertjeiken és a közönség érdeklődésén pedig egyértelműen látszik, hogy ők a jövő egyik nagy ígérete. Az alapító énekes/basszusgitárossal, Köteles Leanderrel beszélgettünk.

Ami egyszer bevált, azt kár bolygatni – mondhatnánk ezt is az Amon Amarth munkásságára, noha pont tőlük lenne a legmeglepőbb, ha tökéletesen működő világukba más ízeket vegyítenének. Azt azonban mégsem lehet rájuk sütni, hogy saját maguk kópiái lennének, mert ugyan hasonló sémákból építkezik a zenéjük, tagadhatatlan, hogy dalaik emlékezetesek, és ugyan lassú, de határozott fejlődést lehet nyomon követni az eddig megjelent anyagaikon. A vikingek idén tavasszal jelentették meg Surtur Rising című legújabb nagylemezüket, amelyen a tíz sajátos-ízű fogós dallamos death metal dal után csupán a feldolgozások okozhattak némi szemöldökráncolást. A hamarosan ismét Budapesten koncertező zenekar magasra nőtt frontemberét, Johan Hegget kerestük meg kérdéseinkkel.

A floridai Iced Earth a visszhangtalanabb kezdeti időszakot követően a '90-es évek közepén valódi üstökösként robbant be az alternatív lepusztulást követően ismét éledezni kezdő heavy metal színtérre. A zenekar ezután jó néhány éven át megállíthatatlannak tűnt, ám az énekesi poszton történt kavarások nem tettek jót sem a lendületnek, sem a hitelüknek. Miután idén tavasszal a legsikeresebb albumok énekese, Matthew Barlow másodszorra is úgy döntött, hogy kilép a bandából, a főnök Jon Schaffer gitáros egy kanadai frontemberrel, Stu Blockkal, illetve egy olyan direkt, arcbamászó Iced Earth lemezzel vág neki a folytatásnak, amilyen talán egyenesen az 1998-as Something Wicked This Way Comes óta nem született. Az új énekessel a Dystopia album és a november 24-ei újabb magyar koncert kapcsán beszélgettünk.

Ritka az a zenekar, amelyik harminc év után is friss tud maradni, és lobogó tűzzel készül a világ újbóli meghódítására. A Venom a korai időszakban alapműveket tett le az asztalra, és ugyan később kacifántosan alakult a pályájuk, az azért tagadhatatlan, hogy Cronos, azaz Conrad Lant énekes/basszusgitáros nélkül nem az igazi a zenekar.  Immáron három év telt el a legutóbbi album, a Hell óta, ám hosszas huzavona után Fallen Angels címmel végre tényleg kanyarban az új Venom mű. Mivel a kiadók és a zenekarok érthető módon paranoiásak, így az interjú előtt nem nyílt lehetőségünk megismerkedni a várva várt új Venom matériával, ellenben az egyébként rendkívül kedélyes Cronos kedvesen biztosított arról, hogy amint megjelenik az album, postáznak egy példányt még a boltokba kerülés előtt.

Téglás Zoli a világ egyik legismertebb magyar rockzenésze, amolyan igazi hardcore hungarikum, akinél régóta nem csak huszonnégy órából áll a nap, hanem legalább a háromszorosából. Zoli idén nyáron mind a Pennywise-zal, mind az Ignite-tal fellépett Magyarországon, most pedig lassan mindkét zenekarral nekiállnak a régóta esedékes új albumoknak, eközben azonban az énekes szólócsapata, a nyugisabb vizeken evező Zoli Band is aktív. A megállíthatatlan frontemberrel múltról, jelenről és jövőről egyaránt beszélgettünk.

A San Francisco-i Vain sosem lett sokmilliós lemezeladó, a glam/sleaze vonal hívei azonban általában egyetértenek abban, hogy 1989-es első albumuk, a No Respect a Guns N' Roses Appetite For Destructionje mellett a korszak talán legjobb hard rock produkciója volt. A zenekar később elég balszerencsésnek bizonyult, de ma is léteznek, és október 28-án Enough Rope címmel hat év szünet után új nagylemezt jelentetnek meg. A banda egyszemélyi vezetőjével, az összekeverhetetlen hangú, még negyven felett is komoly csajmágnesnek számító Davy Vainnel beszélgettünk.

A Deftones rajongók körében mindig is jól ismert volt Chino Moreno vonzódása a nyugisabb, atmoszférikus zenék felé. Chino most egy másik sacramentói banda, a Far gitárosával, Shaun Lopezzel, illetve egy titokzatos harmadik taggal a Crosses nevű projekt keretében éli ki ilyen irányú hajlamait. A projekt zenei agyának tekinthető Shaun mesélt nekünk nemrég megjelent első kiadványuk megszületésének körülményeiről, legújabb haverjáról, az új zenék iránt érdeklődő ex-Guns N' Roses zenészről, illetve arról, miért bizonyult kérészéletűnek eredeti bandája, a Far újjáalakulása.

A Los Angeles-i Kaura érzékeny, finom dallamokkal teli modern, agyas rockot játszik, a napokban megjelenő első lemezük (That Which Define Us) minden Tool, A Perfect Circle, Ashes Divide, Dead Letter Circus rajongó figyelmét megérdemli. Malcolm Guess énekes/gitáros/zenekarvezető mindent elmondott a kiérlelt album hátteréről, így többek között az is kiderült, hogy kerül a csizma az asztalra, vagyis cimbalom egy sötét rocklemezre.

A D Generation a Ramones, New York Dolls-féle New York-i iskola talán legkiválóbb '90-es évekbeli képviselője, akik melankolikus punk'n'rolljukkal nem tudtak, sőt, valószínűleg nem is akartak beilleszkedni az akkoriban csúcson lévő napfényes, kaliforniai neopunk hullámba. Három remekbe szabott lemezük így csupán kultikus státuszba emelte a bandát. Az előző évtized végén bekövetkezett feloszlást követően egyik tag sem tudta szólóban megközelíteni a D Generation teljesítményét, így aligha meglepő, hogy náluk is eljött az újjáalakulás ideje. Richard Bacchus, a zenekar egyik fő dalszerző-gitárosa minden felmerülő kérdésünkre türelmesen válaszolt, sőt, rezzenéstelen arckifejezéssel még néhány emlékezetes rock'n'roll sztorit is előadott.

Valahol döbbenetes, de igaz: a Scorpions ilyen-olyan leosztásokban 1965 óta létezik, nem is csoda, ha Rudolf Schenkerék a 2010-es Sting In The Tail lemez óta a befejezést lebegtetik. Arról már persze megoszlanak a vélemények, vajon tényleg visszavonul-e aktuális turnéja végeztével minden idők legsikeresebb német rockzenekara, azt illetően viszont teljes az egyetértés, hogy a júniusban Budapesten is fellépett veterán rockerek hihetetlenül jó formát mutatnak az utóbbi években. A rocktörténelem egyik legmeghatározóbb ritmusgitárosát kérdeztük a csapat körüli aktuális történésekről – Rudolf ugyan nem válaszolt túl szószátyár módon, de neki alighanem tényleg elég dolga akad a hétköznapokban, így már az is megtiszteltetés, hogy egyáltalán időt szakított ránk.

Szeptember 12-én sorsfordító albummal tér vissza a színre a világ vezető progresszív metal zenekara, a New York-i Dream Theater. A lemez stílszerűen a A Dramatic Turn Of Events címet kapta a keresztségben, hiszen ez a csapat első albuma, amelyen már nem szerepel a nagyjából egy évvel ezelőtt ellentmondásos körülmények között távozott dobos, Mike Portnoy. Sokan eleve szkeptikusan állnak így a bandához, hiszen Portnoy amolyan vezéregyéniségnek számított közöttük, ám a székesfehérvári Fezenen augusztus elején adott koncert visszhangjai szinte egyöntetűek: az utód, az Annihilatort, az Extreme-et és Steve Vai bandáját megjárt Mike Mangini példásan mondta fel a leckét. A buli napján Jordan Rudess billentyűssel beszélgettünk.

Szeptember 27-én jelenik meg az oaklandi Machine Head hetedik stúdióalbuma, az Unto The Locust. Nem túlzás azt állítani, hogy Robb Flynnék új nagylemezét ezúttal minden korábbinál komolyabb várakozás előzi meg: miután az ezredfordulós stíluskanyarokat követően a banda a Through The Ashes Of Empires anyagon visszatalált régi önmagához, majd a The Blackeninggel olyan magasra jutottak, mint még soha, mindenki roppant kíváncsi, merre indultak tovább a friss dalokban. Az elképesztő érdeklődést a feszes ütemezés is elég jól jelzi: mindösszesen tíz percet kaptunk a főnök életéből arra, hogy csevegjünk vele egy kicsit az új témákról. Mélyinterjúra ennyi idő alatt nyilván nincs lehetőség, a felszínt azonban remélhetőleg sikerült megkapargatnunk Robb segítségével...

A prémvadászok, a jávorszarvasok és a jéghoki földje mindig is speciális rockbandákat adott a világnak. A kanadai zenekarok hagyományosan némi csavarral, sajátos ízekkel játszanak, és ez éppúgy igaz a Rushra vagy a Voivodra, mint a hatalmas ország legaktuálisabb tutiságára, az Arcade Fire-re - arról nem is beszélve, hogy Bryan Adams, Sebastian Bach vagy James LaBrie szintén innen származnak. A torontói Danko Jones is e viszonylag szűk, de illusztris társaságot gyarapítja: az utóbbi évtized egyik leghangosabb, legarcbamászóbb rock'n'roller alakulata olyan etalon albumokat tett le az asztalra, mint a 2002-es Born A Lion, a 2003-as We Sweat Blood vagy a 2006-os Sleep Is The Enemy. A brutálisan energikus koncertjeivel több különböző tábort is mozgató trió augusztus 27-én az idei nyár utolsó nagy fesztiválján, a Szegedi Ifjúsági Napokon is tiszteletét teszi, ebből az alkalomból tettünk fel néhány kérdést a lelőhetetlen énekes/gitárosnak, Danko Jonesnak.

Kétségtelen, hogy az utóbbi években Norvégiából érkeznek az igazán izgalmas és főképp bekategorizálhatatlan zenék. A kiválóan sikerült debütáló lemezével a semmiből felbukkant Djerv black metalos gyökereket vegyít dark rockkal, punkkal és dallamos rockzenékkel, ráadásul Agnete Kjølsrud személyében egy igazán szuggesztív énekesnővel is rendelkeznek. A hidrogénszőke, rendkívül határozott énekesnőt kerestük meg személyre szabott kérdéseinkkel.

Kevés hazai zenekart ér olyan megtiszteltetés, hogy neves külföldi csapat dolgozza át valamelyik dalukat - ráadásul az angol átértelmezés mellett azt még magyarul is megtanulják. Az idei Metalfest egyik különleges vendége a svéd Hammerfall két tagja volt, akik a Pokolgép koncertjén vendégeskedtek a közönség lelkes ovációjától kísérve: a svéd heavy metal zenekar új albumán egy klasszikus Rudán Joe-korszakos Gép balladát ültetett át a saját stílusába, és a dal természetesen a csillebérci bulin is elhangzott. A koncert előtt az egy ideje szinte platinaszőkében nyomuló, rendkívül szimpatikus Oscar Dronjak gitárossal beszélgettünk.