Interjú

November 10-én, Miskolcon indul a nyolc állomásos Rock a nevem nevű arénaturné, ami egyértelműen az utóbbi időszak legnagyobb szabású hazai rock/metal koncertsorozata lesz, de jobban belegondolva nem nagyon tudunk hozzá hasonló kört felidézni a korábbi évekből, évtizedekből sem. A turné főzenekara a Tankcsapda, akik november 8-án adják ki Rockmafia Debrecen című új albumukat, de rajtuk kívül több állomáson is ott lesz az Ossian, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok, a Road és a The Grenma is, illetve az egyes koncerteken további bandák is csatlakoznak a menethez. A résztvevőket – a teljesség igénye nélkül – arról kérdeztük, mire számítanak a december végén a Papp László Budapest Sportarénát és a debreceni Főnix Csarnokot is érintő turnétól.

Szeptember első felében végre Magyarországon is fellépett a New Orleans-i Lillian Axe, a dallamos hard rock színtér egyik legkülönlegesebb és leginkább alulértékelt zenekara. Az igen családias légkörű, de annál jobb hangulatú koncert napján nekünk is sikerült leülnünk egy kicsit a zenekar főnökével, Steve Blaze gitárossal, akit a sikerről, a zenében megbúvó mélyebb üzenetekről és a zeneipar mai helyzetéről egyaránt kifaggattunk. Ugyan beszélgetésünk idején igazából maga Steve sem tudta, ki is a csapat főállású énekese, azt illetően szerencsére nem hagyott bennünk kétséget, hogy a Lillian Axe ettől függetlenül még egy jó ideig nem fog feloszlani.

Nyáron új lemezzel jelentkezett a Bay Area egyik legpatinásabb thrash zenekara, a Testament, akik a Dark Roots Of Earth kiadását követően néhány nappal Magyarországon is újból felléptek a székesfehérvári Fezenen. Chuck Billyék körül a jelek szerint sok zaklatott év után mára minden a helyére került: az új album a Billboard-lista tizenkettedik helyén kezdett, ami harminchárommal jobb pozíció az eddigi csúcshelyezésüknél, és 2013-ban is végig intenzív turnézást terveznek. Egy ilyen nagy múltú és hullámvasút-pályafutású csapat tagjaival természetesen napokig lehetne vesézgetni, mi történt az elmúlt évtizedekben, és mi vár még rájuk, nekünk azonban csupán szűk negyed óra állt rendelkezésünkre Fehérváron Chuck társaságában. Így aztán elsősorban az aktualitásokra koncentráltunk a hatalmas termetű és még hatalmasabb hangú énekessel.

Viszonylag hosszú idő után, de néhány hónapja végre megjelent a budapesti prog/thrasher Ad Astra második nagylemeze, az Open Wide, rajta tíz saját dallal és bónuszként egy nagyszerűen sikerült Peter Gabriel feldolgozással. Aki nem csípte el júniusban a bandát a Stonedirttel közös lemezbemutatón, az október 19-én, a Dürerben pótolhatja a mulasztást, ugyanis az Ad Astra melegít majd a kanadai space/thrash istenség, a Voivod újabb hazai bulija előtt. Erdélyi Péter gitáros/énekessel és a bandába nemrég visszatért másik gitárossal, Spala Márkkal beszélgettünk.

Október 17-én a Club 202-ben lép fel a svéd Therion, a világ egyik legnépszerűbb szimfonikus metal csapata, akik a '90-es években kiadott Lepaca Kliffoth, Theli és Vovin albumokkal egy egész stílus számára taposták ki az ösvényt a színtéren. A szeptember végén egy Les Fleurs Du Mal című friss anyaggal jelentkezett csapat a mostani turné után hosszú időre, valószínűleg évekre visszavonul a „rendes" koncertezéstől, a főnök Christofer Johnsson ugyanis belefog régóta dédelgetett nagy vágyának megvalósításába: célja egy olyan rockopera megírása, ami eltávolodik a musicales megoldásoktól, és tényleg hagyományos operai keretek között mozog. Christoferrel beszélgettünk a Therion közeljövőben megvalósítandó terveriől.

A Moby Dick talán nincs mindig úgy a frontvonalban az utóbbi években, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt, de Magyarország első számú thrasherei továbbra is megbízható, biztos attrakciónak számítanak a nyári fesztiválokon, és szeptember végén egy kiemelt budapesti koncerten is ismét bizonyították, hogy még három évtized után is tudják, mitől döglik a légy. Schmiedl Tamás énekes/gitárost elsősorban a csapat háza táján történő aktualitásoktól kérdeztük, de természetesen szóba került a novemberre várható második Bloody Roots nagylemez is.

Lőrincz Károly nemcsak Magyarország igazoltan leghatalmasabb Whitesnake fanatikusa, hanem a hazai hard rock/metal underground egyik veteránja is, aki számos formációban megfordult már annak idején, az utóbbi két évben pedig a tribute formációk mellett egy új, saját dalokat játszó csapatban is mozgolódik. Az Asphalt Horsemen névre hallgató zenekar egy errefelé kevésbé agyonjátszott stílusban nyomul: modern, southern ízekkel teli hard rockjuk egyéni színfoltot képvisel az itthoni színtéren, és ha minden jól megy, jövőre végre első nagylemezük is megjelenik. Karesszel persze nem kizárólag a szép reményekre jogosító Horsemenről beszélgettünk, de az interjú apropóját mindenképpen ez szolgáltatta.

Grandiózus vállalkozásra szánta el magát a Stone Sour: a Slipknotból is ismert Corey Taylor énekes és James Root gitáros, illetve Josh Rand gitáros és Roy Mayorga dobos hamarosan nagyszabású dupla konceptlemezzel jelentkezik House Of Gold & Bones címmel. A két részre bontott anyag első felvonása október 22-én kerül a boltokba, a folytatás pedig a tervek szerint valamikor 2013 májusa környékén. Az eleinte gyakran – tévesen – side projektként emlegetett, ám azóta két amerikai aranylemezt is magáénak tudó iowai formáció az egész jövő évet a turnézásnak szenteli, és láthatóan nagyon hisznek az új anyagban. Efelől Josh Rand sem hagyott szemernyi kétséget, amikor felhívott minket némi beszélgetés erejéig.

Ismét fergeteges sikerű koncertet adott Magyarországon a Machine Head, akik augusztus elején a székesfehérvári FEZEN közönségét döngölték bele a földbe annak rendje és módja szerint. Az utolsó három albumuk révén másodvirágzásukat élő oaklandi metalosok a fesztivál délutánján természetesen a sajtó képviselőinek is rendelkezésére álltak, így – miután tavaly Robb Flynnt is kifaggattuk az Unto The Locust lemezről – ezúttal a csapat másik zenei agya, Dave McClain dobos állt rendelkezésünkre, hogy kicsit elcsevegjünk vele az aktuális kérdésekről.

A nagymágocsi Angertea a napokban hozta ki Nr. 4: Songs Exhaled címre keresztelt új nagylemezét egy norvég kiadó gondozásában, ráadásul olyan illusztris vendég részvételével, mint a Faith No More-os Billy Gould. Ha figyelembe vesszük, hogy egyik korábbi anyaguk produkciós munkálatait pedig egy bizonyos Neil Kernon végezte, és egy-két futam erejéig a zseniális basszusguru Scott Reeder is felbukkant rajta, azt hiszem vitán felül áll, hogy volt mit kiveséznünk a bekategorizálhatatlan zenét játszó trió énekes/gitárosával, Mihály Gergellyel. És mindez csak a jéghegy csúcsát jelenti...

A kaliforniai Ugly Kid Joe igazi csodabogár zenekarként futott be a '90-es évek elején. Noha 1992 környékén már szinte kizárólag Seattle nevét visszhangozta a média, a bulizós, laza hangulatú, de vastag gitárokkal teli zenét játszó hard rock/metal csapat mégis intenzív MTV-s rotációba került az Everything About You című partihimnusszal, és mind az As Ugly As They Wanna Be EP-ből, mind a debütáló America's Least Wanted nagylemezből sokmillió példányt értékesítettek. A sikersorozat később nem maradt tartós, és a zenekar további két, már jóval kevésbé kelendő album után végül feladta a harcot. Csaknem tizenöt hosszú év után azonban nemrég ismét összejött Whitfield Crane énekes, Dave Fortman gitáros, Klaus Eichstadt gitáros, Cordell Crockett basszer és Shannon Larkin dobos, aminek első kézzelfogható bizonyítéka egy Stairway To Hell című EP, illetve jónéhány sikeres európai koncert volt a nyár folyamán. Mindez elég indokot szolgáltatott számunkra ahhoz, hogy feltárcsázzuk Klaust néhány kérdéssel.

Szeptember 23-án az A38 Hajón lép fel minden idők egyik legnagyobb rockbillentyűse, Don Airey, aki immáron bő tíz éve a Deep Purple sorait erősíti, az ezt megelőző évtizedekben pedig olyan előadók lemezein, illetve sokszor turnéin szerepelt, mint Gary Moore, a Rainbow, Ozzy Osbourne, a Whitesnake vagy a Judas Priest. Az idén 64 éves angol muzsikus következő időszaka már a hamarosan ismét mozgásba lendülő Deep Purple ügyeiről szól majd, ám mint kérdésünkre elmondta, a tavalyi All Out album révén új lendületet kapott önálló karrierjét sem kívánja elhanyagolni.

Ahhoz képest, mennyire bőbeszédű és szószátyár volt Zakk Wylde az első budapesti Black Label Society koncert előtt, az idén június végén megrendezett buli délutánján finoman szólva is fáradtnak és nyúzottnak tűnt, ami aztán valamennyire az esti fellépésen is érződött. Fogalmam sincs, mitől lehetett ilyen megviselt Zakk barátunk (talán az is közrejátszott, hogy akkor már csak egy hét volt hátra a legifjabb Wylde utód, a kis Sabbath születéséig), de – amint azt a többi metal portálon megjelent, aznap készített interjúkból is le lehetett venni – a gitárosból még annak ellenére sem bizonyult túl könnyűnek épkézláb válaszokat kihúzni, hogy egyébként roppant barátságosan viselkedett. Így egy idő után inkább nem is erőltettem tovább a dolgot, de pár aktuális témáról azért sikerült szót ejtenünk. Íme a végeredmény...

Június végén már ötödik nagylemezével jelentkezett Európa egyik legizgalmasabb és legeredetibb hangzású metal zenekara, a franciaországi Bayonne-ból származó Gojira. A Duplantier testvérek, a gitáros/énekes Joe és a dobos Mario által alapított négyesfogat ismét nem a kiszámítható irányba lépett az új dalokkal: a L' Enfant Sauvage albumban továbbra is ott rejlik a rájuk jellemző technikás, durva íz, ám az anyag egyszersmind fogósabb, dallamosabb is, mint eddig gyakorlatilag bármelyik kiadványuk. A nemrég egy The Flesh Alive című remekbe szabott élő DVD-t is megjelentetett, ezekben a hónapokban már a Roadrunner istállójában küzdő Gojirából Mario Duplantier-vel beszélgettünk az aktuális történésekről.

A brit Skindred amolyan surranópályán vált komoly nézőszámokat csalogató névvé Európában az utóbbi években, és nyugodtan elmondhatjuk: ma már Magyarországon is elég komoly táborral rendelkeznek. Az egykori Dub War frontember Benji Webbe által alapított metal/reggae/funk/rock/hip hop és még ki tudja, milyen stílusok hibridjében utazó banda júliusban Tokajban, a Hegyalja Fesztiválon ismét fergeteges koncertet adott, mi pedig ezt megelőzően ültünk le velük beszélgetni. Benji és a másik alapító tag, Daniel Pugsley basszusgitáros kiváló hangulatban válaszolgattak a Shock! kérdéseire.

Augusztus első napjaiban ismét fergeteges koncertet adott Magyarországon a Kreator, ám Mille Petrozzáék november végén azoknak is módot adnak némi old school moshpites durvulásra, akik kihagyni kényszerültek a legendás német thrasherek székesfehérvári fesztiválbuliját. A FEZEN-es koncert előtt természetesen mi is leültünk egy kicsit a zenekar virtuóz finn szólógitárosa, Sami Yli-Sirniö társaságában, hogy elbeszélgessünk vele a kiválóan sikerült, elődeinél egyszerre modernebb és dallamosabb új albumról, a Phantom Antichristról.

Az amerikai Little Caesar 1990-ben egy olyan albumot jelentetett meg, amit a bluesos hard rock muzsikák hívei gyakorlatilag egyöntetűen a stílus valaha született legjobb lemezei között tartanak számon. Egy ideig úgy tűnt, a Ron Young énekes vezette ötösfogatot senki sem mentheti meg attól, hogy sokszoros platinalemezes szupersztárok legyenek, ám a Geffen kiadó valami miatt nem volt képes kiaknázni a bandában rejlő lehetőségeket, így az anyag csupán kultikus gyöngyszem maradt, akárcsak 1992-es utódja, a szintén nagyon erős Influence. Az érdektelenségbe annak idején belefulladt Little Caesar pár éve ismét aktív, de már nincsenek illúzióik: csak és kizárólag a zene szeretetéért játszanak, egyikük sem a muzsikálásból él. A friss American Dream album kapcsán tárcsáztuk fel a rendkívül barátságos Ron Youngot, hogy elbeszélgessünk vele múltról, jelenről és jövőről.

Június közepén ismét Magyarországon koncertezett Mike Portnoy, de ezúttal már természetesen nem a Dream Theater soraiban, hanem új csapatával, az Adrenaline Mobbal. A kiváló Omertá lemezt élőben is meggyőzően prezentáló szupergroup látogatása azonban nem a dobos egyetlen hazai jelenése lesz idén: október 19-én Mike ismét Budapesten lép fel egy fergeteges instrumentális este erejéig, ezúttal olyan figurákkal, mint Tony MacAlpine, Billy Sheehan és Derek Sherinian. Ez még kissé odébb van, mi azonban addig is – akárcsak énekes kollégáját, Russell Allent – a legendásan barátságos Portnoyt is leültettük egy kis csevegésre az Adrenaline Mob hazai fellépése előtt.

Már harmadik hagyományos szólóalbumát jelentette meg a System Of A Down frontembere, Serj Tankian, aki a legutóbbi Imperfect Harmonies megosztó kísérletezése után ismét hagyományosabb, rockos vizekre evezett a Harakiri című friss anyag dalaiban. Noha Serj nekünk adott aktuális interjújában is többszörösen hitet tesz az egyéni alkotás szépségei mellett, de azért valahol mélyen nyilván ő is tudja, hogy mindezt nem tehetné meg ennyire szabadon a System Of A Down múltja nélkül. Ennek jegyében augusztus elején a tavaly reaktiválódott Systemmel is lebonyolít egy rövid amerikai turnét, de hogy a jövő mit hoz, azt egyelőre – állítólag legalábbis... – senki sem tudja. A Harakiri mindenesetre megérkezett, Tankian pedig ugyanolyan magabiztos vele kapcsolatban, mint előző produkcióit illetően.

Speciális felállásban, trióban készítette el hét év óta első nagylemezét az észak-karolinai Raleigh-ből származó Corrosion Of Conformity. A legendás hardcore/crossover/stoner/doom alapbanda jelenlegi leosztásában a basszusgitáros/énekes Mike Dean, Woody Weatherman gitáros és Reed Mullin dobos zenél, vagyis a legsikeresebb korszak frontembere, Pepper Keenan énekes/gitáros nincs velük, de ha hihetünk az aktuális nyilatkozatoknak, ez csak kényszerűségből alakult így, és a legnépszerűbb felállás újonnani összejövetele is csupán idő kérdése. A hármasfogatból Mike Deannek nyílt alkalmunk feltenni kérdéseinket a zenekar nevét viselő, a C.O.C. összes korszakát felidéző új anyagról és az aktuális fejleményekről.

Június elején a Behemoth, a Vader és a Septicflesh társaságában Budapesten is fellépett egy igazán különleges, pályakezdő amerikai heavy metal zenekar. A kaliforniai Huntress sötét, okkult, súlyos heavy metalban utazik, Spell Eater című bemutatkozó albumuk joggal tarthat számon bárki érdeklődésére, aki kedveli a Mercyful Fate-et, King Diamondot, a régi Manowart vagy a Judas Priest legborultabb pillanatait. További fegyvertény, hogy a csapat frontembere és fő ideológusa egy igen dekoratív énekesnő, bizonyos Jill Janus, aki azelőtt DJ-ként dolgozott, de még egy Playboy-felkéréssel is büszkélkedhet. Vele ültünk le egy kicsit beszélgetni a budapesti koncert előtt.

A montreali Blessed By A Broken Heart egyelőre még nem tartozik a legfelkapottabb nevek közé, de ha létezik egy kis igazság a földön, a zenekar nagyot lép majd előre a következő években. A formáció keresztény elveket vall, de sok hasonszőrű csapattal ellentétben nem prédikálnak a dalaikban, amelyekben ma már inkább csak nyomokban érezni a korai metalcore-os ízeket, ezeknél sokkal dominánsabb a '80-as évek virtuóz gitárszólókkal teli, nem kicsit hajmetalos érzésvilága, a Dokken, a Racer X, a Loudness és társaik hatása. A zenekar harmadik lemeze tavasszal jelent meg Feel The Power címmel, erről és sok minden másról beszélgettünk a boszorkányos képességekkel megáldott „Shred" Sean Maier gitárossal.

Június közepén Magyarországon is debütált az Adrenaline Mob, amely zeneileg leginkább Mike Orlando gitáros gyermekének tekinthető, ám az egykori Dream Theater dobos Mike Portnoy, a Symphony X frontember Russell Allen és végül a Disturbed basszer John Moyer csatlakozásával igazi szupergrouppá vált. A zenekar – sokak meglepetésére – nem progresszív metalban utazik, hanem sokkal direktebb, modern, groove-os modern rock/metalban, Omertá címmel megjelent bemutatkozó nagylemezük 2012 egyik legerősebb produkciója, és a négyes élőben is fényesen bizonyította életképességét. A koncert előtt Portnoy mesterrel és Sir Russell Allennel egyaránt sikerült leülnünk beszélgetni egyet – íme hát először az énekessel készített interjú.

Lillie: F-35 címmel jelent meg nemrég a Los Angeles-i Saint Vitus új nagylemeze, a kultikus doom banda első friss anyaga 1995 óta. A Dave Chandler gitáros által alapított zenekar annak idején az őket övező érdektelenségbe halt bele, ám azóta igencsak nagyot fordult a kocka: a Saint Vitus nevét olyan nagynevű muzsikusok foglalják minden este imába, mint Phil Anselmo, Dave Grohl, Kirk Windstein vagy Jimmy Bower, és a három évvel ezelőtti végleges újjáalakulás óta a banda komoly érdeklődés mellett koncertezik a nagy fesztiválokon és a klubokban egyaránt. Örömteli hír, hogy a Saint Vitus július 4-én végre Budapesten is fellép, így aki szereti a klasszikus doom muzsikát, annak egyértelműen ott a helye aznap az A38 Hajón. Az új album és a koncert kapcsán Chandler mesterrel nyílt alkalmunk egy kis telefonos csevejre.

A New York-i Prong a '90-es évek első felének meghatározó alakulatai közé tartozott az undergroundban, munkásságuk olyanokra gyakorolt érezhető hatást, mint a Nine Inch Nails, a Helmet, a Marilyn Manson vagy a Rammstein, az évtized legfontosabb amerikai metal csapatával, a Panterával pedig bevallottan kölcsönösen inspirálták egymást. A Tommy Victor énekes/gitáros vezette zenekarnak ugyanakkor sosem jött össze a mainstream áttörés, és végső soron ez a sikertelenség okozta feloszlásukat is. A Prong bő fél évtized szünetet követően 2002-ben újjáalakult, ám ebben sajnos nem volt sok köszönet – egészen az idén kiadott új album megjelenéséig, ami lazán odailleszthető a mesteri Beg To Differ – Prove You Wrong – Cleansing – Rude Awakening sor végére. Ennek örömére Tommyt kérdezgettük ki egy kicsit az aktualitásokról.

Napjainkban már nem okoz igazi sokkot egy-egy zenekari tagcsere, kivételek azonban léteznek, kiváltképp, ha az adott zenész majdnem két évtizeden keresztül játszik egy csapatban, majd onnan mindenféle nyilvános előjel nélkül, a rajongótábor számára gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra kerül ki. Még nagyobb a meglepetés, ha tényleges sztárbandáról van szó, márpedig a Tankcsapda esetében mindezt aligha kérdőjelezheti meg bárki. A debreceni trió idén év elején vált meg Molnár Leventétől, azaz Cseresznyétől, és ezekben a napokban már az új gitárossal, a Zanzibárból és a Mafiából ismert Sidlovics „Sidi" Gáborral szántják fel az országot. Az elmúlt hónapok eseményeiről a legilletékesebbet, Sidit kérdeztük ki alaposan.