SOTO: Origami
Jeff Scott Soto karrierjét tekintve sosem a „stabilitás" és a „kiegyensúlyozottság" szavak voltak igazán meghatározók, ugyanakkor a szinte folytonos változások mögött sokáig ott volt egyfajta produktív lendület, amelyből nem egy underground mestermű nőtte ki magát. Ez a zenei értelemben vett kalandvágy aztán az elmúlt nagyjából tíz évben sokunk szerint némiképp csapongássá alakult át, és azóta még a korábbi periódusokhoz képest is kifürkészhetetlenebbé vált, merre is tart az életút. Arra vonatkozólag, hogy pontosan honnan is datálható ez a napjainkig tartó, furcsán kaotikus korszak, a legkülönbözőbb verziók születtek már. A „Malmsteen óta csak nyálpopot játszik"-típusú mély narratívákat persze hanyagoljuk is, azonban még így is nehéz dolgunk van, ha ezt a jelenleg ezer szálon futó, összeérni nem akaró sztorit vizsgáljuk. Véleményem szerint valahol a biztatóan induló, majd végül kudarcba fulladt Journey-kollaboráció környékén kell keresni az identitásválság gyökereit, de nyilvánvalóan a Talisman tevékenységének szomorú lezárása is kizárt egy biztos támpontot.