2013. március 16
Bár kötelező közhelynek számít, mégis muszáj úgy indítanom ezt a lemezkritikát, hogy rögtön egy bizonyos S-szel kezdődő csapat nevét dobom fel. Igen, a Savatage-ról van szó, hiszen a Zak Stevens köré szerveződött Circle II Circle egyértelműen a Sava második, Criss Oliva halálát követő korszakának folytatását jelenti. És mivel a Trans-Siberian Orchestra tengerentúli helyzetével kapcsolatos ismert okokból a Savatage-sztori folytatása vajmi kevéssé várható, a Circle II Circle szerepe, érdemei is felértékelődnek. Abban ugyanakkor – bár alapvetően nincs gond a CIIC-vel – mégis egészen biztos vagyok, hogy bármelyik rajongó (beleértve természetesen magamat is) egy szempillantás alatt elcserélné teljes életművüket akárcsak egy kérészéletű Sava összeborulásért, netán egyetlen új kiadványért cserébe is. A Savatage valóban legenda, kiemelkedő, örökbecsű, klasszikus zenekar, ellenben a CIIC „csak" egy megbízható, jó kis csapat, amelynek lemezei minden egyes alkalommal hozzák a megszokott és elvárt minőséget az ismert zenei világon belül, húsz év múlva mégsem fogunk úgy gondolni rájuk, mint a harmadik évezred elejének meghatározó, megkerülhetetlen alkotásaira.
Bővebben …