2020. június 30
Az ember ugyebár szeret élcelődni azon, hogy a thrashbandák átlátnak a szitán, és valóban, erős társadalomkritikájuk időnként komikusan hat. Persze kétségtelen, hogy jóindulatúan naiv demagógiával megfogalmazott gondolataik tartalmaznak valid felvetéseket is, illetve mindez a jellegzetes artworkökkel kombinálva ma már olyan műfaji jellegzetesség, ami nélkül nem thrash a thrash. Magyarán szólva: így szeretjük ezt a zenét, ha pedig ironizálunk rajta, azt csakis szeretetből tesszük – és ne feledjük: komplett alműfajok épülnek arra, hogy nem (teljesen) veszik komolyan magukat. És ugye megmosolyoghatjuk Pusztai Zoli apokaliptikus vízióit, de tény, hogy az angolszász kollégák sem szofisztikálják túl a gondolataikat, sőt, a magyar nyelv szépségének köszönhetően a dörgedelmes sorok talán költőibben is hangzanak, mint némely dühösen odaköpködött angol szöveg. Ezekben az amúgy nem sok port kavart denveri színtérről elszármazott Havok is jeleskedik, de fontos megemlíteni, hogy ők a „komoly" (értsd: nem direkt vicceskedő) újhullámos bandák közé tartoznak, közöttük is a zeneileg is izgalmasak táborát erősítik, és ennek megfelelően beszélni is komolyan illik róluk.
Bővebben …