Roxette: „Remélem, hogy Marie büszke ránk odafentről”
Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy Marie Fredriksson énekesnő 2019-ben bekövetkezett tragikus halála után a Roxette társulata valaha színpadra álljon még. Egészen tavaly májusig kellett arra várni, hogy Per Gessle fél évtized hallgatást követően rászánja magát a folytatásra ikonikus alkotótársa nélkül, ami ugyan nem kevés kockázatot hordozott magában, az énekes-gitáros-dalszerző azonban még egyszer feltett mindent egy lapra: leigazolta maga mellé a Svédországban a ′80-as évek közepe óta sztárnak számító Lena Philipssont, majd a régi Roxette-tagság megmaradt zenészeit úgyszintén csatasorba állítva ismét útra kelt. A 2025-re meghirdetett világkörüli turné első három felvonását zajos sikerrel bonyolították Dél-Afrikában, Ausztráliában, majd a nyár folyamán Európában, a diadalmenet következő köre pedig éppen Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában kezdődik november 4-én este. A koncert kapcsán Per és Lena is rendelkezésünkre állt.