Csodás teszt
elképesztően jó cikkeket írunk majd ide
Március 25-én jelenik meg a svéd Amon Amarth tizedik nagylemeze. A Jomsviking a csapat történetének első konceptalbuma, amelyet ismét Andy Sneap producerrel készítettek, a dobokat pedig session jelleggel Tobias Gustafsson (Vomitory) ütötte fel, hiszen Fredrik Andersson tavaly távozott a zenekarból. Az egyik legnépszerűbb európai metalcsapat Észak-Amerikáb...
December 14-én, viszonylag hosszú lemez nélküli időszak után jelent meg a Christian Epidemic ötödik albuma, a Sírba szánt teremtés. Az album egylemezes, magyar változatát elsőként a HammerWorld mellékleteként lehetett megvásárolni, de azóta már elérhető a komplett háromlemezes, háromnyelvű anyag is, amelyben angol és német verzió is került az alapkiadás m...
Új formáció élén tér vissza a színre a tavaly év végén szétment Leander Rising után Köteles Leander, akinek új csapata a Leander Kills nevet viseli, és zeneileg is képvisel némi folytonosságot az előzményekhez képest. Az énekes/basszer társai az új bandában Czifra Miklós gitáros (Amigod), Jankai Valentin dobos (Blind Myself) és Bodor Máté gitáros (Alestor...
Tavaly ősszel bejelentette leállását az utóbbi évek egyik legizgalmasabb magyar rockzenekara, a Turbo. Egyelőre még nem tudni, ideiglenes szünetről vagy végleges szétszéledésről van-e szó, de az „őrlángon működés" első jeleként már az év utolsó napjaiban megjelent egy Lullabies For Awakening című akusztikus kiadvány a csapattól. Tanka Balázs énekesnek tet...
Október végén, több mint negyedszázados szünet után ismét Magyarországon koncertezett a '80-as évek egyik kultikus német speed/thrash-bandája, az S.D.I., akik a metal hőskorában igen népszerűnek számítottak hazánkban. A világ persze nagyot fordult azóta, a néhány éve újjáalakult zenekar ma már csak amolyan bevallott nosztalgiaformációként, hobbiból játszo...
Január elején jelent meg igen hosszú, évtizedes szünet után az Ignite új albuma, a minden eddiginél melodikusabb, ám továbbra is rendkívül energikus A War Against You, amely világszerte komoly sikernek tűnik, Németországban például egyből az eladási listák tizenkettedik helyén kezdett. A zenekar január 28-án és 29-én Budapesten, a Barba Negrában mutatja b...
A Scorpions elvileg 2010-ben kezdte meg karrierzáró turnéját, amely aztán olyannyira elhúzódott és átalakult, hogy most már elég régóta senki sem beszél a zenekarból búcsúról – de ez végső soron érthető is, hiszen az ötvenéves jubileum, amelynek kapcsán manapság koncerteznek, valóban sokkal szebben hangzik. Minden idők legsikeresebb német rockzenekara feb...
Nemrég közös spanyol és olasz miniturnén vett részt két hazai zenekar, az Ann My Guard és a Dystopia. A kilenc zenész mintegy hatezer kilométert tett meg az út során, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak közben. Bajusz Péterrel, a Dystopia basszusgitárosával beszélgettünk a hirtelen érkezett lehetőségről, il...
Tavaly kétszer is fellépett Budapesten Anneke van Giersbergen, aki visszatérő vendégnek számít Magyarországon, ezúttal mégis mindkét alkalommal kicsit más formában láthattuk viszont. Először februárban, egy speciális akusztikus fellépésen játszott a Planetáriumban magával Arjen Anthony Lucassennel, majd ősszel már egy hagyományos zenekari bulin találkozha...
Szeptember végén jelent meg az Ozone Mama új nagylemeze, a Sonic Glory, amely itthon és külföldön is maximálisan elnyerte a zenei szakma elismerését. A Gábor András (gitár), Székely Márton (ének), Dobos Gergely (basszusgitár) és Gulyás Máté (dobok) alkotta kvartett méltán tarthat számot mindazok elismerésére, akik kedvelik a rockzene hőskorának klasszikus...
Rat King Racket a Room Of The Mad Robots harmadik lemezének címe, amely a Hammerworld magazin novemberi számának mellékleteként jelent meg. A zenekar legutóbbi albuma 2012-ben jött ki I Stray címmel, azóta csak egy nyilvános-hivatalos terjesztésre csak mérsékelten került EP-t készítettek. A Mári Péter énekes hangmérnökösködése mellett felvett új albumon t...
Klasszikus, old school rock'n'rollban utazik a budapesti Headbengs zenekar, akik 2005-ben alakultak, és a tavalyi év óta futnak a jelenlegi néven. Barabás Gergő énekes/gitáros, Szula Bálint basszusgitáros és Paczolay András dobos olyan zenekarokat tart példaképnek, mint a Beatles, a Rolling Stones, a Led Zeppelin, az AC/DC, a Black Sabbath vagy itthonról...
Nemrég új zenekar mutatkozott be a hazai dallamos rockszíntéren: a tavaly alakult Stardustot Horváth Ákos énekes és Gellér Tamás gitáros hozta össze, hozzájuk csatlakozott Papp Zoltán basszusgitáros és Kiss Tibor dobos, majd végül az Age Of Nemesisből ismert Nagy György billentyűssel lett teljes a felállás. A zenekar 2015 tavaszán már oroszlánrészt vállal...
Pályafutása során első ízben érkezik november 22-én, azaz e hét vasárnap Magyarországra a svéd Ghost, akik az utóbbi évek egyik legfényesebb sikertörténetét mondhatják a magukénak a metalszíntéren. A rendkívül erős és megosztó imázzsal rendelkező, okkult rockban utazó zenekar új, sorrendben harmadik nagylemeze, a Meliora otthon, Svédországban a listák els...
Komoly változások történtek az utóbbi időszakban az Apocalypticánál. A finn csellómetalosok Shadowmaker című új lemeze áprilisban jelent meg, és a banda szakított rajta a korábbi hagyományokkal: ezúttal egyetlen állandó énekessel rögzítették az új szerzeményeket Franky Perez személyében, aki leginkább a Daron Malakian-féle Scars On Broadwayből lehet ismer...
2004-ben jelent meg az Ayreon The Human Equation albuma, amelyet a tábor egy része a mai napig Arjen Lucassen legjobb munkájának tart, azzal azonban ettől függetlenül sem nagyon lehet vitatkozni, hogy felépítését, sztoriját tekintve ez áll a legközelebb mind közül egy klasszikus rock/metal operához. Bizonyára érzi ezt maga a mester is, hiszen idén néhány...
Nemrég ismét Budapesten lépett fel a Spock's Beard, akik idén már a második nagylemezüket jelentették meg The Oblivion Particle címmel az Enchantből ismert Ted Leonarddal a mikrofonnál. Mint arról az A38 Hajón adott újabb magyarországi bulin mindenki meggyőződhetett, az amerikai progresszív rockzenekar abszolút elemében van, pedig a felállás nem először v...
November 18-án, a két évvel ezelőtti arénás fellépés és az idei soproni buli után ismét Budapesten koncertezik Slash és szólózenekara, amely hivatalosan a Slash feat. Myles Kennedy And The Conspirators névre hallgat. A Guns N' Roses és a Velvet Revolver volt gitárosával e-mailben nyílt alkalmunk interjúzni, és Slash stábja nem támasztott éppen könnyű felt...
Tavaly óta már csak a kiadásra várt Kátai Tamás legújabb, Thy Catafalque név alatt a napokban végre megjelenő munkája, Sgùrr címmel. A várakozásokat számos téren tökéletesen beteljesítő, bizonyos pontokon pedig látványosan semmibe vevő album minden bizonnyal tovább növeli Tamás már ma sem szerény ázsióját az undergroundban. Az Edinburgh-be átköltözött mak...
Június második felében jelent meg az oaklandi High On Fire új nagylemeze, és egyből nagy sikert is aratott. A Matt Pike énekes/gitárosból, Jeff Matz basszerből és Des Kensel dobosból álló, elvadult, bekategorizálhatatlan, őserejű metalt játszó zenekar nehéz időkön van túl, hiszen a főnök Pike többek között az elvonót is megjárta alkoholproblémái miatt, ám...
Szeptember 25-én, a budapesti KVLT-ban kezdődik az a turné, amelyen Magyarország két igen autentikus és jellemzően önfejű zenekara, az Asphalt Horsemen és a The Joystix egyesíti erőit. A két csapat október 3-án Székesfehérváron, október 10-én Győrben, november 6-án a budapesti BackStage Pubban, november 13-án Egerben, december 5-én Tatabányán, december 12...
Ma jelenik meg a Columbia kiadó gondozásában a Grave Pleasures első nagylemeze, a Dreamcrash. Persze azon lehet vitázni, hogy ez az album valóban az első-e a sorban a multinacionális dark/gót/satöbbi zenekartól, hiszen pár éve Beastmilk néven már kiadtak egy Climax című lemezt, amely elég rendesen felforgatta a sötéten hangulatos muzsikák híveinek lelkivi...
Júliusban ismét Budapesten koncertezett a brazil Sepultura, akiknek utóbbi bő másfél évtizedes tevékenysége ugyan igen alaposan megosztja a közönséget, viszont általában még azok is fejet hajtanak Andreas Kisser és társai elkötelezettsége, kompromisszum-mentessége előtt, akiknek maga a zene nem tetszik. A zenekar idén már fennállásának harmincadik évfordu...
A Don Gatto nyerte az idei Wacken Metal Battle tehetségkutató magyarországi fordulóját, így ők képviselték hazánkat a kontinentális Európa legnagyobb metalfesztiválján megrendezett nemzetközi döntőben. A saját vizeken kijutott Ektomorf és Firkin, illetve a szintén tehetségkutatós Kill With Hate és Room Of The Mad Robots után tehát a szekszárdi hardcore-os...
Július végén Magyarországon is fellépett a Black Label Societyvel Dario Lorina, a zenekar új gitárosa, aki Nick Catanese helyére került be Zakk Wylde mellé a tavalyi év folyamán. A zenész ugyanakkor már korábban is járt nálunk, igaz, akkor még a Lizzy Bordennel, és mindössze 25 éves kora ellenére számos más helyen is megfordult már, így például Eric Marti...
Júliusban ismét Magyarországon koncertezett a '90-es évek első felének, közepének egyik meghatározó zenekara, a New York-i Biohazard. A csapat környékén elég sok minden történt az utóbbi tíz év folyamán: volt egy feloszlásuk, majd klasszikus felállásban újjáalakultak, ám Evan Seinfeld énekes/basszer már a visszatérő lemez, a Reborn In Defiance megjelenése...
Két héttel ezelőtt fergeteges koncertet adott a FEZEN-en a Judas Priest. Minden idők egyik legfontosabb metalzenekara immáron másodszorra járt Magyarországon a K.K. Downing helyére érkezett új gitárossal, Richie Faulknerrel, aki a többiek egyöntetű nyilatkozatai szerint kulcsszerepet játszott abban, hogy a banda végül mégsem állt le a búcsúkörnek tervezet...
Még nincs regisztrációd?
Regisztrálj most!