Asphalt Horsemen: Unplugged In My Old Town
Még tavaly év végi megjelenés ez az alapos CD plusz DVD kiadvány, de mivel annak idején kimaradt nálunk, plusz ez az idei év úgyis mindenkinél felborított minden ütemtervet meg belső időérzéket, talán még nem késő és nem is értelmetlen róla röviden megemlékezni. Főleg, hogy kimondottan jó hangulatú, igényes cuccról beszélhetünk – de ez az Asphalt Horsemen esetében valójában nem újdonság. Az Unplugged In My Old Townt 2018. január 27-én rögzítette a csapat és számos vendég odahaza, Gödöllőn, a helyi Művészetek Házában, a bulin annak idején mi is részt vettünk. A fellépés elsődleges érdekességét az ültetős-akusztikus jelleg jelentette, meg persze a számos vendég jelenléte, és mivel Lőrincz Kariék akkor kint lévő két lemezük legjavát vezetik elő ebben a formában, akár ismerkedésnek is tökéletes a zenekarral. Még azzal együtt is, hogy a koncert óta felvett és kiadott hármas album ugye magyar nyelven készült, vagyis az ábra ebből a szempontból talán nem teljes. Az akusztikus előadás viszont maradéktalanul kedvez a banda velejének bemutatásához.