Szlovákiai magyar zenekar, mely a kiválóan sikerült Prognosticon után új demóval jelentkezett tavaly. Tulajdonképpen a No Man's Island zeneileg és szövegileg a csapat frontemberének - Ollé Tibornak - a munkája, ami rendkívül figyelemreméltó teljesítmény, mert kiváló lett a minőség. Annak ellenére, hogy a dobost a stúdióban processzoros kollégája helyettesítette.
2002-es 3 számos promó a finnországi Astraytől. Black metalt játszanak, az erőteljes, viszonylag gyors, fogós, atmoszférikus, dallamos fajtából. Na, ellőttem az összes jelzőt, amit elsőre lehetett. Az első dalban a vészterhes károgás mellett dallamos énektémákat is hallhatunk, bár lenne még mit javítani a dolgon, de maga a dallam ötletes, fülbemászó.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Art Of Dethronement zenéjét először egy koncerten ismerhettem meg, így már a demókritika előtt tudtam, mire képes a zenekar valójában.
Hűha. Annak idején a System Of A Down megjelenésével elszabadult valami a zeneiparban. Ők ugyanis valami olyan szintű őrületet hoztak a megfáradni látszó metalba, ami már tényleg annyira extrém és furcsa volt, hogy viharként hódította meg a rajongók millióit.
Az Argó zenekar anno még Oops! néven indult, amíg az a bizonyos egynyári lánytársulat be nem futott, így a fiúknak (és az egy szem lánynak) új nevet kellett találnia.
Az Arc öntevékeny csoport annyira kretén szövegvilággal van felszerelve, hogy néha már nekem is fáj. Pedig hajdanán az A.E. Bizottság jól megedzett, de úgy látszik a XX. század végén ismét sikerül egy fiatal debreceni csapat révén "katartikus megtisztulásélményt" átélnem.
Nem is tudom már hányadik anyagánál tart a debreceni Arc Öntevékeny Csoport, de szerintem nem is ez a lényeg. Ezúttal sem komolyodtak meg a srácok, dalaikban szokás szerint a kegyetlen élcelődő humor és a valóság gegjeinek megzenésített baromságai kaptak hangsúlyt.
Érdekes, de míg a legtöbben a magyar metal színteret a tradicionális fémet játszó együttesekkel azonosítják – Pokolgép, Ossian, Rotor stb. -, addig meglátásom szerint hazánk igazán értékelhető underground zenei stílusirányzatát egyre inkább az extrém metal jelenti.
Ha nem tudnám, hogy ez ugyanaz a zenekar, mint az Új világ demónál, nem hinném el. Ami ott még Machine Heades nyomulás volt, az itt már egy érettebb, zeneibb, minden tekintetben önállóbb alkotás, mondhatni kifejezetten nem Machine Heades.
Igényes kivitelezésű demó CD-vel debütál az öt lányból álló együttes, amelyben dobos poszton Mentsik Anita szerepel, ő már a 90-es évek pesti underground metal bulijain is nyomult különböző formációkban! Bemutatkozásnak megfelelő hosszúságú a felvétel és a hangzást is rendben találtam.
Szolnokon a Denevér Tehetségkutatón Bakó "kollégáék" már előkelő díjazásban részesítették a budapesti zenekart, ha jól emlékszem közel 80 résztvevőből 8. lett az Amnézia. Engem azért ez nem jogosít fel arra, hogy hanyatt essek tőlük.
Az Amadea 2003-ban indult, sőt, 2005-ben egyszer már fel is oszlatták magukat, a zenekar történetét pedig a még szintén 2005-ben lezajlott újjáalakulástól számítják a tagok, akik a mellékelt kép alapján szemtelenül fiataloknak tűnnek.
A 6 tagot számláló Altar Of Storms nem mindennapi vállalkozásra adta a fejét. Zenéjükben a műfajok olyan keverését prezentálják, amit itthon nem hallottam még. A black metalos károgás és durvulat után szinte heroikus énekdallam következik.
A jelenleg duóban vegetáló érdi zenekar demóin hangulatosan felépített egyelőre instrumentális muzsika hallható. Dallamhegyek sorakoznak egymás után, kész hangjegyorgia!
Az Algor Mortis 2000-ben alapította néhány középiskolás srác, majd tagokat cseréltek, kicsit meg is szűntek, végül új élet 2006-ban költözött beléjük, melynek eredménye ez a három számos demó.
Az Alcatraz demója megtestesíti mindazt, amit a magyar rock/metalzenéről tudni lehetett 1982-ben.
Szépséghiba, hogy a felvétel 2009-ben készült.
Nem tudom elhallgatni, mikor először megláttam a zenekar nevét, visszahőköltem, "te jó ég", majd ezer gondolat cikázott át rajtam, biztos valami trappolós, klisés zenét rejt a kazetta. Bocs!
2005. áprilisában készítette a tatabányai Agregator ezt a két számos "jelenléti" demót, bemutatandó, hol is tartanak mostanság. Bár ennek is már lassan egy éve.
A két dal sokkal könnyebben befogadható, mondhatni slágeresebb (még Dark Tranquillitysebb), mint a nehezen elkészült A semmi ágán című lemezük.
Ha aktualitását venném figyelembe a To Many, Peace Is demónak, akkor talán nem lenne ildomos írnom az After All 1997-es kazettájáról, de mivel a zenekartól egyelőre csak ezt a felvételt tudtuk beszerezni, minden érdeklődő kénytelen lesz beérni ezen anyag bemutatásával.
Már a kazetta külseje is ígéretes, amihez ha hozzápasszintom a szalagon hallható zenét, akkor nem kétséges, hogy a demók nirvánáját kapjuk kézhez. A gödöllői csapat olyan természetes eleganciával vegyíti az igazi tradicionális magyar népzenét a rockzenével, hogy az ámulatba ejtő.
Progresszív-power metalként határozta meg stílusát az Ad Astra. Harapósan indul az Újra Úton, témáiban hol a Dream Theater, hol korai Queensryche, sőt, nekem kissé a Lethal emléke is felsejlett.
Régi-új demó ez: az újdonságot az énekes jelenti, hiszen az előző felvétel óta sikerült új torokra szert tennie a csapatnak, ami valljuk be, nem is baj, sőt. A gyenge pont ott rejlett náluk. A zene eddig is tetszett, most sincs másképp: kicsit Nevermore-ízű power, ahogy azt korábban is elemeztük.
Merész vállalkozás a budapesti Electric! részéről zenéjüket kazettaalbumként megjelentetni. A csapat rock'n'rollos, punkos alapú muzsikája elsősorban motoros találkozókon, bulikon teremthet hangulatot. Vidám, slágeresbe hajló nóták sorjáznak a szalagon, a hiányosságok mellet azonban nem mehetek el, mivel itt már nem demóról van szó.
13. oldal / 14
