Demó
Powerful: Super Metal
Ez a zenekar nyilvánvalóan csak viccből létezik. Már a nevük sem engedett sok jóra következtetni, aztán ha vetünk egy pillantást a borítóra, megbizonyosodhatunk, hogy ez bizony retro a javából - oldalvást apró kis halálfejekkel, kedves díszítés gyanánt.
Potential Threat Sf: Demo 2003
Amerikából, San Francisco-ból érkezett ez az öt számos cd, példásan igényes körítéssel, bár minden zenekar ilyen lényegre törő és gusztusos promocsomagot küldene.
Polly Is Dead: Oneiromancy
Polly Is Dead: Kincs
Egy vadiúj dal, némileg változott felállással. Annak idején az Oneiromancy című demót sokat hallgattam és bevallom ma is előveszem olykor-olykor. Tehetséges brigád voltak, nagyon sajnáltam, hogy szétmentek.
POLYFROGgallery
Jó régóta csücsül nálam ez a felvétel, igazából nem is azért, mert írni kellett volna róla, hanem egész egyszerűen azért, mert tetszett, kedveltem a gitáros srác zenéit. Ilyen-olyan néven felbukkantak a munkái már a demókritikáink között, de mindig másféle zenét csinált, mint ahogy most is.
Phaidon: Contrast
Phaidon: 1999-2001
Phaidon 2004
Idén januárban vett fel két új dalt a Phaidon, hallhatóan besúlyosodtak és elcsenték Budai Péter (Aebsence) jól bevált "hajnanaj"-át is (de csak picit, épphogy érintőlegesen).
Pertness: 1999
Az Élénkség avagy Hetykeség (kinek hogy tetszik - érdekes név egy metal zenekarnak, annyi szent...) legutóbbi felvételét a Crystal Ball sleppjéhez tartozó srácok egyike nyomta a kezembe az E-ben a buli előtt. Ő volt maga Tom, a szintén svájci Pertness gitárosa.
Parallaxe: Demo 2002
A francia, bordeaux-i csapat olyan demót küldött nekünk, amely hangzásában, zenei színvonalában a magyar lemezeket is kenterbe csapkodja. A zene progresszív rock, amúgy Spock's Beard módra (legalábbis ez ugrik be leginkább őket hallgatva), de a legjobban azon hökkentem meg, hogy az otthon, számítógépek segítségével rögzített felvétel milyen szépen, tisztán szólal meg.
Otila: A világ színpadán
Opus Altera: Entropia
Nem túl szerencsés címet választott demójának az Opus Altera, hiszen az Entropia eléggé kötődik egy bizonyos zenekarhoz és az ember óhatatlanul skatulyáz. Bár lehet direkt a névválasztás, hiszen ők is prog zenét játszanak.
2002-ben alakultak, tavaly sikerült az első demójukat felvenni, amelyen elég sok, hét dal található.
Operatika: Dreamworld
Ez a csapat alighanem azért jött létre, mert megtetszett nekik, amit a Nightwish annak idején kitalált. Úgy vélhették, ilyesmire ők is képesek lesznek - ha másként nem, hát valamiféle kópia-szinten.
Oneheadedman: Demo 2004
Of Infinity: The Essence Of Infinity
Dallamos, kicsit gótikus, kicsit szomorkás, de erőteljes metal hatásokat felvonultató zenét játszik az amerikai (ráadásul texasi, ami még meglepő, hogy nem zsíros stoner/doom riffeket írnak) Of Infinity, ahol egy hölgy énekel, akiről először azt hittem európai a csapat, olyannyira akcentussal bírja az angolt, hogy nem valószínű, hogy kint született.
October: Demo 2006
Tavaly év elején, a korábban egy énekeslánnyal a mikrofon mögött tevékenykedő Wake Up! zenekar romjain alakult az October, melyben a dalnoki posztot az Árnyak egykori frontembere, Molnár Robi tölti be.
Obstruction: Válaszút
2005-ben felvett nótákat tartalmaz az Obstruction konkrétan mini cd-je, szám szerint kettőt. Az apropó az énekesváltás volt, Oross Kornél helyére Izbéki Bálint került. Illetve ez a két dal a csapat 2005-ös albumán (vagy EP?) már szerepelt, csak a korábbi énekessel.
Obsession: Less Than Now
Nothing Gold Can Stay: Demo
Régebbi elmaradásomat igyekszem most bepótolni azzal, hogy erről az anyagról írok. Még tavasszal kaptam a CD-t az akkor még Newborn tag Ádámtól, aki ebben a bécsi illetőségű csapatban is dobol.
Noise Machine: Deus Ex Machina
Kissé idegesítő, hogy totál ugyanazt a címet választotta anyagának a "Zajgép", mint amit a norvég Liv Kristine (Theatre Of Tragedy) szólólemeze is visel... Sajna van még 1-2 negatívum, a legszembetűnőbb a hibás angol nyelv.
No Future: Demo ’98
'98 januárjában rögzítették Szlovákiában a balassagyarmati No Future tagja 5. demójukat, mely 4 friss és 4 régebbi dalt tartalmaz. A hangzás kiváló, mindent tisztán, arányosan lehet hallani.
Nocta: Come Out (Wherever You Are!)
A Nocta története 1998-ig nyúlik vissza, két gitáros srác összehozott egy zenekart és sikerült gyorsan lemezszerződéshez is jutniuk. Akkor még hard rock zenét játszottak, és görög szövegeket írtak.
Nighthawks: Túl késő már
Hoppá! Erre nem számítottam. Egy pőre írott CD-n érkezett a demó, rövid biográfia melléklettel a borítóban, szóval abszolút "előítéletek" nélkül ülhettem le meghallgatni. És ledöbbentem. Olyan ízes, remekül megírt dallamos rockzenét játszik az a 4 srác és egy lány (!), ráadásul szemtelenül fiatalon, ami fehér hollónak számít itthon manapság.
New Fight: Demo 2003
Három dalt, plusz egy enyhén szólva "kísérleti" intrót tartalmaz a New Fight zenekartól. Elég fura a hangzás, klattyog, mintha vmi szar minőségű mp3-ból lett volna audio kódolva.
Neverwood: Újjászületés
Szaporodnak a "never"-rel kezdődő zenekarnevek, jelen csapat sohaerdő vagy mi, a lényeg, hogy '96-ban alakultak, utána három évig talán csak beszélgetni jöttek össze, mert az igazi munka csak két éve kezdődött, melynek eredménye jelen 3 számos demó is.
Neverwood: Jeanne D'Arc
Metal és progresszív elemekből felépülő zenét játszik a Sohaerdő (pontosabban, szó szerint Sohafa). Az első ami feltűnt, hogy az új énekes, Koncz Balázs mérföldekkel jobb, mint elődje.
5. oldal / 14