Cím
„A többség szereti, ha egy zenekar megmarad egyetlen formulánál”
„Egy új korszak nyitányaként az album hidat képez a kézzel fogható és az éteri között”
„Eklektikus, organikus dalokból álló lemezben gondolkodtam”
„Évek óta akartunk írni egy akusztikus dalt”
„Ezeket a dalokat 1988-1989 körül írtuk, de aztán sosem fejeztük be őket”
„Ezen a lemezen a Cypress Hill, a Biohazard és a Fear Factory legjobb tulajdonságai egyesülnek”
„Gördülékenyen sikerült átrágnom magam ezen a progresszív groove-labirintuson”
„Hisszük, hogy ez a lemez egy hangsúlyos állásfoglalás a zenekar részéről”
„Nem fogunk egyetértésre jutni a régi dolgokról, és nem is számít ez”
„Szeretném felléptetni a Van Halent, a Led Zeppelint és az eredeti Guns N’ Rosest”
„Szerintünk az eddigi legjobb dalainkat írtuk meg”
„Szerintünk ez eddig a legfókuszáltabb lemezünk”
„Több dalunk van, mint amennyivel meg lehet tölteni egy lemezt”
„Tűz és bársony vihara ez a lemez: vad, elektromos és valósággal éget!”
2010 legsikeresebb rocklemezei és rockturnéi
2013-ban új lemezzel jelentkezik és turnéra indul a Bon Jovi
A Bon Jovi és az AC/DC voltak 2010 legnagyobb koncertszenzációi
AC/DC: egyesek szerint stúdió, mások szerint feloszlás
Affliction: újabb átdolgozott dalt mutatott be a Code
Amahiru: két dal is meghallgatható a Kreator basszerének projektjétől