Cím
„Olyan albumban gondolkodtunk, ami akár a ’80-as évek végén is kijöhetett volna”
„Olyan helyeket jártunk be, amikre sosem gondoltunk volna előzetesen”
„Olyan napok emlékeit hozza vissza az album, amelyekről a legtöbben azt hitték, hogy rég elmúltak”
„Öncélú zenélés ez, hiszen a művészet öncélú”
„Passzol a stílusunkhoz a zene, csak nagyszabásúbbnak és töményebbnek tűnik ezekkel a grandiózus hangzásképekkel”
„Produkciós és dalszerzési szempontból is mindenképpen komoly előrelépés számunkra ez a lemez”
„Régóta szerettem volna már egy ilyen visszafogottabb, akusztikus lemezt készíteni”
„Rejlik a zenében valami, ami minden lehetséges módon hatással van az emberre”
„Rendezői változatban”, új dalokkal, átkeverve is kijön a tavalyi Monster Magnet
„Rengeteg energiát fektettünk ebbe a lemezbe, és nagyon átgondoltuk”
„Saját tapasztalatainkat és szenvedélyünket csatornázzuk be a sleaze műfajba”
„Sok tekintetben az eddigi életművünk esszenciája ez az album”
„Sokakat meglep majd az új lemezzel a Metallica”
„Sosem írtam még lemezt ilyen vidám és zenei módon”
„Sosem okozott még ekkora problémát kiválasztani a felvezető dalokat”
„Súlyosak vagyunk, de ugyanakkor dalról dalra változnak az összetevők”
„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ezek a dalok képesek felvillanyozni a hallgatót”
„Szerintem a hajmetal béna volt, a nu metal viszont eltért tőle”
„Tizenkét év alatt hat lemezt jelentettünk meg, és igazából sosem mentünk el pihenőre”
„Továbbvittük és továbbfejlesztettük a ránk jellemző indusztriális doom/death metalt”