Cím
„A bosszúvágy tüzelheti a fejlődést, de rombolóvá is válhat”
„A hard rock arról szól, kié a legnagyobb, a pop meg arról, kié a legkisebb”
„Az igazság nem szubjektív, hiába érzik magukat ettől egyesek kényelmetlenül”
„Azt mondják majd: őrültség tripla albumot készíteni ebben a digitális, modern világban”
„Ez egy erőteljes, kemény, tempós dal, ami rendesen odavág, és százszázalékos Babylon A.D.”
„Hagyjuk, hogy inkább a zene beszéljen helyettünk”
„Imádom a progresszív, hosszú albumokat, és most kegyetlen voltam magammal szemben a felvételek során”
„Lassan, de biztosan is meg lehet nyerni a versenyt, mint a teknős meg a nyúl meséjében”
„Lehet, hogy egyes zenekarok feladják és szögre akasztják a hangszereiket, de a mi terveinkben nem szerepel ilyesmi”
„Már-már nevetségesen gyors és súlyos az új album”
„Nagyon élveztem, hogy minden egyes dalt más megközelítéssel írtunk”
„Nem készülünk turnéra, nem készül zene, nem készül album”
„Pontosan úgy szólalunk meg, ahogy egy tökéletes koncertalbumnak is szólnia kell”
„Senkivel sem versenyzünk, saját magunkat viszont mindenképpen felül akarjuk múlni”
„Tudom, szentségtörés egyesek szemében ilyen kultikus anyaghoz nyúlni”
2017-ben is koncertezni fog az újjáéledt Rainbow
A Dimmu Borgir és a Nile volt dobosa játszik a Megadethben, ha Chris Adler nem ér rá
Alice In Chains: Rainier Fog
Babicsek Bernátra emlékezik első új dalával a Paddy And The Rats
Bakelitcunami az Iron Maidentől