Cím
„A szövegi témák ezúttal elsősorban science fictionből és kozmikus horrorból táplálkoznak”
„Az Alföld az eddigi leginkább lényegre törő és klasszikus értelemben vett extrém metálos album, amit ez a projekt valaha felvett”
„Az Iron arról szól, ahogy megacélozod magad és mindent összezúzol, ami az utadban áll”
„Épp olyan izgatott vagyok, mint amikor a Rage Against The Machine beindult”
„Ez az eddigi legkidolgozottabb, leginkább horrorisztikus albumunk”
„Ha koncertlemezt készítesz, csak annyit csinálhatsz, hogy odateszed magad”
„Ismét felvonultatjuk a Freedom Call-féle melodikus metal minden arcát”
„Minden egyes estének megvolt a maga sajátos varázslata”
„Olyan hangzásra nyitottunk ajtót, amit már régóta szerettem volna feltérképezni”
„Olyan örökérvényű lemeznyitót akartunk írni, mint az Aces High, a Painkiller, a Welcome To The Jungle és a Hells Bells”
„Ripper tíz-húsz éneksávot is átküldött egy-egy dalhoz”
„Sokkal agresszívabb megközelítéssel akartunk dolgozni”
„Tisztán emlékszem, milyen érzés volt először látni a Slayert a londoni Astoriában”
„Tudat alatt gyerekkorom óta dolgozom ezen a lemezen”
„Úgy készítettük ezt a lemezt, mintha a Muscle Of Love folytatása lenne”
2015-ben jön ki az Armored Saint következő nagylemeze
2018-ban, hat év után új lemezzel jelentkezik az Offspring
A Barba Negrában is Phil Demmel gitározik majd a Lamb Of Godban
Accept: a Sabatonnal Amerikában
Akusztikus minikoncertet adott jótékonysági gáláján James Hetfield