Cím
„Ezzel a koncerttel bezárult a kör”
„A ’80-as évekbeli szintihangzás könnyed hangulatot teremt, de ez az egyik legszomorúbb dalom”
„A gitárjáték kivételes és eltér a bevett normáktól, de a dalok beférnek a rádióba, és a tömegek számára is emészthetők”
„Az első perctől fogva ezt a lemezt akartuk elkészíteni”
„Az új albumunkon ott vannak a megszokott, doomos riffjeink, ám kísérleteztünk is”
„Egy jó focicsapat sem marad örökké együtt”
„Egyértelműen ez a lemez legszebb dala, ugyanakkor a legzordabb is egyben”
„Ez egy fogós, széles közönséghez szóló dal, mindenki saját jelentést adhat neki”
„Ez itt a jól ismert, régi hangzásunk felfrissített, modern megközelítése”
„Gyors és thrashes a zene, de dallamokban gazdag”
„Itt nem ragyognak a csillagok, csupán hevesen zuhog az eső”
„Két dobossal és két gitárossal játszottunk már, szóval mindenképpen van értelme kipróbálni a kétbasszusos felállást is”
„Kifejezetten emberi lemezt szándékoztunk készíteni”
„Komoly előrelépést tettünk az előző albumhoz képest”
„Mélyen a Death munkásságában gyökerezik ez a dal”
„Nem egyszerűen kijjebb toljuk a határokat, hanem újrahúzzuk őket”
„Olyan hard rock számot akartam adni magamnak és a világnak, amelyet teli torokból ordíthatunk, ha ismét kinyílnak a kapuk”
„Senki érdekeit nem szolgálta volna, ha kivárjuk a lemezmegjelenéssel, amíg ismét turnézhatunk”
„Vissza kellett nyúlnunk a zene alapjához, az újkőkorhoz”
Accept: The Rise Of Chaos