2016. április 12
Oké, akkor kezdésnek rögtön elhúzom a mézesmadzagot: a Burial Sunrise hat dalából háromban John Garcia (hivatásos stoner istenség, lásd még: Kyuss, Vista Chino, Hermano, Unida, Slo Burn) hallatja összetéveszthetetlen hangját. De a Zun egyébként is olyasmi, amitől rögvest össze kell, hogy szaladjon a nyál minden jóérzésű stoner ember szájában (és nem a köpéshez), hiszen a projekt (?) szülőatyja nem más, mint Gary Arce, annak a Yawning Mannek a gitárosa, ami nélkül – és erre minden érintett kapásból letenné a nagyesküt – soha nem jött volna létre sem a Kyuss, sem pedig az ún. desert rock színtér egésze. A lemezen szerepel továbbá a Yawning Man másik oszlopos tagja, Mario Lalli basszer, de itt van az a Bil Stinson is, aki szintén ugyanezen bandában dobolgat az utóbbi években. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a másik három dalban az a delejező (hangú) Sera Timms énekel, akit a beavatottak a szintén remek Ides Of Geminiből ismerhetnek. Ja, igen, majdnem elfelejtettem: helyenként besegít elektromos szitáron egy ifjú tehetség, bizonyos Robby Krieger, akinek a nevét talán már hallottátok itt-ott, leginkább egy The Doors nevű feltörekvő zenekar kapcsán, meg amúgy is, elég régóta jóban van Senior Garciával.
Bővebben …