Billog: Lone Wolf
Friss klippel jelentkezett a Billog zenekar, amely a Lone Wolf címet viseli.
Friss klippel jelentkezett a Billog zenekar, amely a Lone Wolf címet viseli.
Az esztergomi hardcore / crossover brigád az idei tízéves jubileumhoz időzítve elkészítette legújabb, ötszámos EP-jét, melynek címadó dalához készült most egy kisfilm.
Három új dalt is mutatott szeptember 24-én megjelent, III című lemezéről a hazai instrumentális és improvizatív zene folyamatosan kísérletező zenekara, a JÜ. Ebből az egyik legesszenciálisabb szerzemény, a Shashka most egy elborult vizuális világot is kapott, amelyben a formáció három tagja egészen különleges formában jelenik meg.
Meszlényi Bálint áll a melodikus rockban és AOR-ban utazó MicroKid project mögött, aki a zeneszerzés, a dobok és a basszusprogramozás mellett az énekesi feladatokat is magára vállalta.
Interkontinentális űrkomp Los Angeles és Csepel között a '80-as évek moziverzumán át.
A Tool de Danton zenekarból Szemerics Ádám Samy néven folytatja a zenélést. Máris megérkezett egy friss klip az új projekthez.
Nemrég megjelent a budapesti deathcore / metalcore Nest of Plagues legújabb dala, az Inferno, egy szöveges klip kíséretében. A dal az ősszel megjelenő második nagylemezen kap majd helyet.
Négy Entombed-alapdallal tiszteleg a nemrég elhunyt L.G. Petrov emléke előtt a Wolverine Blues Brothers.
Bő egy évvel a tavalyi Fake Gleam után megjelent a győri Devoid második nagylemeze, a Dusk. A durva, hardcore-hatású modern metálban utazó zenekar albuma most teljes egészében végighallgatható.
Megjelent a Seriouskid nu metal banda második száma, egyben első klipje, a These Sick Eyes. A dal több szempontból is különösen fontos szerepet tölt be a csapat életében, hiszen tulajdonképpen ez volt az első, aminek a demójával dolgozni kezdtek, míg az alapító frontember súlyos érzelmi terheitől szabadul meg benne.
Új dallal jelentkezett a Godgiven. A dal és az album zenei producere és hangmérnöke Tóth Gábor (Harmed, Ghostship Recordings), a vokál-producer Csongor Bálint (Subscribe, Useme) volt. A klip pedig Acélos Balázs (Don Gatto, 40k Video) munkája.
„Hol érezném nagyobb biztonságban magam, mint abban a világban, ami sokunk számára a boldog aranykort jelenti? Vagy legalábbis így emlékszünk rá vissza azzal a bizonyos hamisítatlanul jól eső érzéssel a szívünkben. Hát persze, hogy a nyolcvanas évekre és a kilencvenes évek elejére gondolok! Amikor a VHS egy vallás, a Music Television egy szentély, a kazetta ceruzával való visszapörgetése pedig nemzeti sport volt. És az első saját dal, a Still livin' the '80s pont erről szól és minden másról, ami ehhez az életérzéshez köthető."
Nyáron érkezik a Godgiven első nagylemeze, "Not that Godly" címmel, amihez itt az újabb felvezető darab a "Gerontocrap" címmel.
2010 óta gyűlnek Szecsődi Tamás ötletei, amit apránként összegyúrt és Summiteer név alatt rögzített és online felületeken megjelentet.
559 évvel azután, hogy Vlad Tepes havasalföldi fejedelem 38 ezer oszmánt gyilkoltatott le a Duna mentén, a Bloody Holly and the RicketZ megkezdte működését. Az évforduló már-már megkövetelte, hogy a zenekar a horrorpunk műfaj iránt kötelezze el magát, csupán a vakszerencsének köszönhető, hogy a tagok közt egy-két Misfits-rajongó is akadt. (A csapat „keresztapja" akár perelhetett volna a névválasztásért, feltéve, ha 1959-ben nem száll fel arra a fránya repülőre.)
A zenekar 2013-ban alakult. Azóta maguk mögött tudhatnak egy EP megjelenést, 2018-ban pedig kiadták Illúzió című albumukat.
Sok-sok megpróbáltatás után, nyár elején érkezik a Godgiven tízszámos albuma Not That Godly címmel, amelynek első előfutára a The Business Show single.
A Starlight a csillagos égbolt és emberek számos kapcsolatáról szól, ami többek között lehet egy hosszú, éjszakai utazás tájékozódási pontja, vagy akár egy pillanatnyi, de látványos zuhanás, amit egy kívánság zár le.
Új, igen személyes dallal jelentkezett a Plasticocean zenekar. Az Adj levegőt dalhoz emellett különleges klip is készült.
A budapesti Pink Dragon rock formációt 2020-ban alapította Triesz László gitáros-zeneszerző és Jónás Adrienn énekes-dalszövegíró. A bemutatkozó daluk tavaly októberben debütált Bennem izzik címmel, idén januárban pedig Sold My Soul címen jelent meg következő számuk, melyhez már egy ütős videoklip is készült.
Az idén négy éves debreceni Trouble Time elkészítette Heavy City című bemutatkozó EP-jét, melyet december óta elérhető a nagyobb zenemegosztó portálokon. A saját számok írása már kezdettől fogva célként lebegett a Trouble Time tagjainak szeme előtt.
Elkészült az első videóklip Bengal Gathering Storm című debütáló albumához. A Turin Horse a 80-as évek zenei világát idézve boncolja fel egy megőrülés szélén álló ember gondolatmenetét.
A Seriouskid egy barátokból álló budapesti zenekar, akik komoly témákat pedzegetnek a gyermeki lét minden nyitottságával.
Tavalyi bemutatkozása után új EP-vel jelentkezett a Szellem. A digitális platformokon márciusban megjelent Örökre című korongon két új dal kapott helyet, valamint egy korábbi szerzemény akusztikus verziója.
Március 29-én Gyere nézd címmel megjelent a Vihar Után harmadik dala is, ezzel vált teljessé a Természetesen EP. Az alternatív és a post-rock műfajok között mozgó budapesti csapat még a tavalyi évben rögzítette az anyagot, mindhárom dal videoklip kíséretében került bemutatásra. A kislemez első dala A tölgy is meghajol még 2020 decemberében debütált; a klip Drexler Szilárd rendezésében, Hege Veronika és Kántor Zoltán főszereplésével készült.
Bemutatta új dalát a Helo Zep! zenekar. A csapat 2020 tavaszán jött ki második nagylemezével, az új single-t pedig a világban kialakult helyzet ihlette.
A tatabányai banda új klippel jelentkezett. A dallamos hard rock muzsikában utazó, sok viszontagságot megélt csapat 2015-től újra eredeti felállásában játszik.
4. oldal / 11